„S a hazának,
Mint anyának,
Aki gyermekei körében
Áll ragyogva örömében,
Földerűlne boldog napja:
Most fejét szenny s gyász takarja.
Földön futva,
Bujdokolva,
Mint hivatlan vendég száll be
A szegény s kaján telekbe,
Hol nevét rút ferditésben
Ismerik csak átokképen.
Neve: szolgálj és ne láss bért.
Neve: adj pénzt és ne tudd mért.
Neve: halj meg más javáért.
Neve szégyen, neve átok:
Ezzé lett magyar hazátok.” (Vörösmarty: Országháza, 1846.)
Ma már nyilvánvaló, hogy az első világháború (amint a második is) nem eszmei, nemzeti, vallási vagy felekezeti ellentétek miatt tört ki. Ezeket legfeljebb csak jó ürügynek vagy gerjesztőnek használták a tudatlanná „tömegtájékoztatott” és harctéri vágóhídra szánt birkák számára. A valódi cél a világuralom megszerzése és az ennek ellenálló rétegek felszámolása volt. Nem az, hogy melyik ország, hanem hogy mely bankok és az általuk kitartott gazdasági érdekcsoportok szerzik meg maguknak és darabolják fel érdekeltségi részvényekre a piacot, a nyersanyagforrásokat és a leigázott területet.
Trianon csak egy epizódja, de előre jól eltervezett részlete volt ennek a programnak. Elég csak arra rákérdezni, hogy az USA miért éppen az akkor (1917) vesztésre álló antant oldalán lépett háborúba, holott semlegességet ígért. Miért nem fogadják el az angolok és franciák IV. Károly és a németek békeajánlatát, amikor a német hadsereg már Párizs előtt állt, és az ajánlat az eredeti határokhoz való visszatérést jelentette volna. Miért kellett megvárni az USA elnökválasztás eredményeit? Miért szállítottak civileket a hadsereg lőszerrel megrakott hajóin (Lusitania, Husatonic), és miért irányították ezeket a német tengeri blokád tűzvonalába? Mert így könnyű volt aztán meggyőzni a megtorpedózott majd felrobbant hajó ürügyével az amerikai közvéleményt a háborúról! És sikerült: de a plakátok, a propagandagépezet és a hadseregtoborzás már a hadüzenet előtt startra készen állt. És az amerikai diákok tankönyvei ezekről máig hallgatnak. Hazugságokat terjesztenek, tanítanak ma is.
A másik kérdéskör, hogy az antant országok sajtója miért híresztelte azt a hazugságot, hogy ezt a háborút főleg Magyarország és a miniszterelnöke Tisza István akarta és robbantotta ki. (Holott Magyarország nem volt független, a trónörököst oroszok és németek által pénzelt terrorszervezet embere ölte meg, Tisza István pedig ellenezte a háborút, s csak a német zsarolásra fogadta el a csatlakozást.)
A válasz itt is egyszerű: Ürügy kellett a győztesek népe és dipomatái meggyőzésére, és a háború végén a közvélemény számára is természetesnek tűnjön, hogy a fiaik a magyarok miatt haltak meg a háborúban, ezért őket keményen meg kell büntetni. Fel kell darabolni a Kárpát-medencét, vagyis az 1000 éves Magyar Királyságot!
Ehhez találták vagy szervezték meg minden területen már a háború előtt azokat az érdekcsoportokat, amelyek majd az „önrendelkezés” címén kikiáltják az elszakadást. Bár sem akkor és 100 éve azóta sem adták meg az önrendelkezés lehetőségét és jogát senkinek. Amikor egyetlen alkalommal (1921-ben) lehetővé tették a soproniak számára a népszavazást, azt remélve, hogy nagy számú német népesség majd Ausztria mellett dönt, de a kilencven százalékos részvétel mellett hatvanöt százalék Magyarországot választotta, akkor már másnap mozgósították a csehszlovák hadsereget, nehogy ezt a demokratikus alapjogot bárki bármikor is követelni merészelje. (Egyesek úgy megijedtek, hogy még a dédunokáik is be vannak rezelve, és fergetegesen tiltakoznak, ha az autonómia vagy az önrendelkezés szóba jön… Bugár és Simon kollaboránsok ennek élő példaképei, de százezrével vannak magyar nagyszüleiket megtagadó „szlovákok”, akik még azt is szégyellik, hogy néhány magyar szót ismernek…)
Tisza István meggyilkoltatása akkor történt, amikor IV. Károlytól feloldozást kapott a titoktartás alól, és bejelentette, hogy az országgyűlés előtt elmond mindent. Nem elkeseredett és elégedetlen katonák ölték meg, mint ahogyan eddig kötelezően hazudozták a tankönyvek valamint a bolsevikok és liberálisok szócsövei, hanem szabadkőműves bérgyilkosok, köztük a későbbi bolsevik rémuralom hadügyminisztere Pogány József (eredetileg Schwartz, majd Amerikában John Pepper néven), aki annak a Schwartz György családjának a rokona, aki most Soros néven terrorszervezeteket működtet.
Ürügy legyártva, a kényelmetlen tanú likvidálva! Nem bízták a véletlenre. Mindent előre jól elterveztek, hogy a rég eldöntött feldarabolás aláírásának Trianonban ne legyen akadálya.
Csehszlovákia a francia érdekszféra kitartottja és befektetési területe lett. A törvényhozást, a közigazgatást, a hadsereget, a rendőrséget és még a német és magyar határra telepített vasbeton erődrendszert is francia mintára, az ottani Rotschild bankok által nyújtott hitelekből szervezték meg. .. és a felvidéki magyarok verejtéke árán fizették vissza kamatostul.
Tótország, ahogyan akkor ezt a területet az antant is nevezte, cseh hivatalnokok irányítása alá került. Feladatul kapták a magyar közigazgatási hálózat lerombolását, a magyar oktatás lehetetlenné tételét, a tanítók elüldözését, a magyarországi kapcsolatok elszigetelését, majd törvényt hoztak a magyar nagybirtokok kisajátítására és feldarabolására, ahová cseh telepeseket hozattak (kolóniák).
Kárpátalja az ígéretek ellenére nem kapott autonómiát, Szlovákia pedig mint egy gyarmati tartomány szerepelt a csehek étlapján. A tartomány kormányzója Vavro Šrobár lett, akinek arra is volt gondja, hogy a szlovák pártoknál kijárja, hogy nyissanak magyar és német tagozatot (platformot) a pártjaikon belül (mint arra mostanában Čaputová is ügyel!), nehogy nemzeti alapon szervezkedjenek, mert az veszélyeztetheti a megszállók gyarmatosító szándékait. Amikor Šrobár egyszer panaszkodott Masaryknál, hogy ezek a magyarok mindig lázadoznak, ha becsukják az iskoláikat vagy átnevezik a települést, akkor a magát demokratának tartó államelnök azt válaszolta, hogy nem kell egyszerre mindent elvenni és megváltoztatni, hanem csak apránként, szép fokozatosan, illetve ha valami nagyot elveszünk, akkor adjunk vissza valami töredéket belőle, ha követelik, és akkor még hálásak is lesznek érte.
Ez a kifinomult és tapintatos lélekgyilkolás zajlik napjainkban is. Olyannyira, hogy olyanok akarják képviselni a felvidéki magyarokat, akik előre bejelentve behódolásukat, feltartott kézzel állnak a nyilvánosság elé, hogy sem az elrabolt vagyonunkat nem igényeljük, sem a minket megillető jogainkat sem akarjuk követelni. És csak azt szeretnénk, hogy megbukjon a kormány, mert akkor a lenyúlt közvagyonból immár mi is részesülhetnénk, illetve csak ők, néhányan, megalkuvó nemzetárulók!
Amint ez már ebben az országban bevett néphagyomány. Igazi bolsevik folklór a szajré megszerzésére.
Már csak az a kérdés, hogy mindezek ismeretében hány ember óhajt rájuk szavazni!
Valószínűleg nem sok, mert az elmúlt évek során felére csökkent a magyar szavazók aránya is….
Na végre! Mily örvendetes fejlődés! – mondhatják büszkén a trianoni hóhérok és segédeik csemetéi. – Sokat kellett várni, míg pofasúlyban, önként és dalolva beadják a derekukat, és ha nincs sem vezérkos, sem útmutatás, sem önbecsülés, akkor biztos a széthullás, szakadozhatnak immár akár tíz pártra is.
És ha már csak néhányan lesznek, csinálunk nekik egy rezervátumot, és megszavazzuk az őshonos nemzetekről szóló törvényt is, hogy az a néhány díszpéldány megmaradjon, mint az aranyos málinkó madár, csacsogni…. hát nem aranyos?
Mihályi Molnár László
Korábbi részek:
Elvszerű érdekképviseletet vagy látványos összeborulást? (11. rész)