Felvidéki magyar pártelnökök és listavezetők preferenciaszavazatai 2020. február 29-én (Ábra: O.N./Felvidék.ma, portréfotók: Facebook)

A rendszerváltozás óta először történt meg február 29-én az, hogy a felvidéki magyarok által vezetett pártok választási eredményeinek az összege lényegesen alulmarad a magyarok lélekszámának arányától. És ne feledjük: jövőre ismét népszámlálás lesz!

Az 1991-es népszámláláson 10,8%, 2001-ben 9,7%, 2011-ben 8,5% volt a Szlovákiában élő magyarok aránya. Aktuális kérdés, hogy mit hoz 2021?

Az idén a Magyar Közösségi Összefogásra (MKO) leadott szavazatok aránya 3,9% volt, a Most-Hídra 2,05%. Fontos tudatosítanunk, hogy ez nem jelenti azt, hogy ha egy választási listán indulnak a Magyar Közösség Pártja (MKP) és a Most-Híd jelöltjei, akkor 5,95%-ot kaptak volna! Mindkét párt választói között lettek volna olyanok, akik ezt nem támogatják – annak tudatában is, hogy a Most-Híd vezető szerepet akart magának, miközben a tavalyi európai parlamenti választáson csak feleannyian szavaztak rá, mint az MKP-ra. Ugyanakkor olyan felvidéki magyar választópolgárok is lehetnek, akik csakis akkor szavaznak, ha egységes magyar lista indul.

Ehhez hasonlóan egy esetleges OĽaNO és MKP alkotta koalíció választási eredményét sem lehet a két pártnak a február 29-én elért eredményeinek összegével valószínűsíteni. Ahogy az OĽaNO szlovák választói között is vannak olyan, akik a magyarok jelenléte miatt nem támogatták volna ezt a koalíciót, úgy az MKP szimpatizánsai között is vannak, akik kizárólag az önállóan megszerzett magyar képviseletet tudják támogatni.

Választási összegzés

A 2020. február 29-én tartott szlovákiai parlamenti választást az Igor Matovič vezette  Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OĽANO) nyerte 721 166 szavazattal (25,02%), így kormányváltás lesz Szlovákiában. A korábbi kormánykoalíció legnagyobb pártja, a Smer második (527 172 szavazat, 18,29%) lett. A parlamentbe jutott még a Boris Kollár vezette Család Vagyunk (Sme rodina) 237 531 (8,24%), Kotlebáék (ĽSNS) 229 660 (7,97%), a Szabadság és Szolidaritás (SaS) 179 246 (6,22%), valamint Andrej Kiska volt államfő pártja, Az Emberekért (Za ľudí) 166 325 (5,77%) szavazattal.

A Progresszív Szlovákia és az Együtt koalíciója 6,96%-ot kapott, ám nekik 7% kellett volna a sikerhez, és ugyanúgy 0,04 százalékkal maradtak le a parlamentbe jutástól, mint a Magyar Közösség Pártja a tavalyi európai parlamenti választáson. Küszöb alatt maradt a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH, 134 099 szavazat, 4,65%), ahogy a Magyar Közösségi Összefogás is (MKÖ, 112 662 szavazat, 3,90%). 2012 után újra kiesett a parlamentből a Szlovák Nemzeti Párt (SNS, 91 171 szavazat, 3,16%). A Jó Választás (Dobrá voľba) 88 220 szavazatot kapott (3,06%). Ezek a politikai szubjektumok legalább a 3%-ot elérték, így az államtól anyagi támogatást kapnak.

Nemhogy a parlamenti, de az anyagi támogatást jelentő küszöböt sem érte el a Harabin Haza (Vlasť) pártja (84 507 szavazat, 2,93%), és  erre a sorsra jutott a Most-Híd is, amely 59 174 voksot gyűjtött.

A következőkben a parlamenti képviselet nélkül maradt felvidéki magyarok választási eredményeire szorítkozunk.

Közvélemény-kutatások: Csak az MVK becsült jól

Amikor az MVK január végén 4,6%-ot mért az MKÖ-nak és 2,9%-ot a Most-Hídnak, ezzel a címmel tájékoztattunk a felmérésről: Az MKÖ a parlamentért, a Most-Híd a pénzért harcol. Mint kiderült, így is lett, mindkét párt valós választási eredménye kevesebb mint egy százalékponttal különbözik az MVK előrejelzésétől. Más kérdés, hogy a Smer és az OĽaNO tekintetében már nem vált be az MVK előrejelzése…

Mennyi hiányzott az MKÖ-nak a parlamentbe jutáshoz?

Szlovákia 4 432 419 választópolgárából 2 881 511-en szavaztak, ami 65,80%-os részvételt jelentett. Az érvényes voksok száma 2 865 284 volt, ennek az 5%-a 143 265 szavazatnak felel meg. A Magyar Közösségi Összefogásra adott voksok száma (112 662) ettől 30 603 szavazattal marad el.

Választási eredmények Dél-Szlovákia járásaiban

Tekintsük át a magyarok által lakott 18 járás választási eredményeit. (Feltüntetjük az MKÖ és a Most-Híd eredményeit, és – összehasonlítási lehetőségként – a további négy legeredményesebb szlovák pártét is). Megjegyzés: Szlovákia közigazgatási felosztása alapján a két nagyváros több járásra oszlik, Pozsonyt öt, Kassát négy járásra osztották, de miután mindkét városban már csak szórványban élnek a magyarok, a járási kimutatásban ezeket összesítve tüntetjük fel.

Járás rész-vétel MKÖ Most-Híd OĽANO Smer Sme
rodina
Kotleba
Pozsony  72.65% 1431 2804 70331 33459 16292 11917
0,49% 0,95% 24,25% 11,53% 5,61% 4,13%
Szenc  76,94%  2219  1331  16456  5479  4067  2339
 4,07%  2,44%  30,24%  10,07%  7,47%  4,29%
Dunaszerdahely  62,11%  27803  10673  10150  2473  2305 891
 43,01%  16,95%  16,12%  3,92%  3,66%  1,41%
Galánta  65,50%  8273  3865  13727  6285  4064  2755
 16,25%  7,59%  26,96%  12,34%  7,98%  5,41%
Komárom  52,75%  18082  5565  7751  2742  1617  1281
 41,09%  12,64%  17,61%  6,23%  3,67%  2,91%
Érsekújvár 61,62% 12534 4460 15975 10797 5554 4952
17,74% 6,31% 22,61% 15,28% 7,86% 7,00%
Léva 61,79%  7107  2459  14099  8776  4943  4225
 12,62%  4,36%  25,04%  15,58%  8,77%  7,50%
Vágsellye 62,19%  4037  1712  6717  3260  2075  1345
 15,49%  6,57%  25,78%  12,51%  7,96%  5,16%
Nyitra 69,08%  1645  1372  23298  19551  8469  7887
 1,77%  1,48%  25,15%  21,11%  9,14%  8,51%
Nagykürtös 58,13%  2803  1389  4043  3693  1358  2247
 14,10%  6,99%  20,35%  18,58%  6,83%  11,31%
Losonc 55,10%  2777  2254  7388  5486  2524  2778
 8,92%  7,24%  23,74%  17,63%  8,11%  8,92%
Nagyrőce 51,34%  1574  978  3185  2994  998  1995
 10,31%  6,41%  20,87%  19,62%  6,54%  13,07%
Rimaszombat 54,42% 5780 4971 5711 4766 2337  36,26
17,16% 14,76% 16,95% 14,15% 6,94%  10,76%
Rozsnyó 56,14%  4269  1568  6470  3580  1537  2467
 16,26%  5,97%  24,64%  13,63%  5,93%  9,39%
Kassa-vidék 60,95%  3878  1276  17121  8926  5407  4442
 6,65%  2,18%  29,37%  15,31%  9,27%  7,62%
Kassa 63,18% 1 387 1 144 33 700 16 896 10 002 6 515
1,16% 0,96% 28,31% 14,19% 8,40% 5,47%
Nagymihály 53,82%  2329  1975 10765  10870  3582  3549
 5,11%  4,34%  23,66%  23,89%  7,87%  7,80%
Tőketerebes 52,24%  4741  3433  9566  8293 3177  2822
 11,40%  8,25%  23,01%  19,95%  7,64%  6,78%

 

A járási eredményeket az előző választások alkalmával  térképen is fel szoktuk tüntetni, most azonban az MKÖ, illetve a Most-Híd vonatkoztatásában csaknem egyszínű lenne a magyarok által lakott járások térképe, hiszen a Pozsony megyei járásokon kívül mindenhol győzött az MKÖ a Most-Híddal szemben.

Érdemes megjegyezni, hogy a két magyarok által lakott járásban az OĽaNO most lényegesen (többszörösen!) több szavazatot kapott, mint a legutóbbi parlamenti választáson. A Dunaszerdahelyi járásban 2016-ban az OĽaNO-ra 2465-en szavaztak, a Komáromi járásban pedig 1960-an.

Hogy állunk a személyiségekkel?

A preferenciaszavazatok nemcsak arról szólnak, hogy a parlamentbe jutás esetén kik lesznek a képviselők, hanem számot adnak a vezető politikusok népszerűségéről, támogatottságáról (vagy annak hiányáról).

Jelenleg öt magyarok vezette párt van a Felvidéken, közülük mind megmérettek február 29-én. Elnökeik a következő számú preferenciaszavazatot kapták:

  1. Menyhárt József (Magyar Közösség Pártja): 29 788 karika
  2. Bugár Béla (Most-Híd): 29 059 karika
  3. Simon Zsolt (Magyar Fórum): 13 430 karika
  4. Mózes Szabolcs (Összefogás): 10 618 karika
  5. Fehér Csaba (Magyar Kereszténydemokrata Szövetség): 2 351 karika

Az MKP elsősége a listavezetőknél is megmutatkozik:

  1. Bárdos Gyula (MKÖ/MKP): 39 423
  2. Érsek Árpád (Most-Híd): 24 857

A Magyar Közösségi Összefogás jelöltjeire február 29-én összesen 334 903 preferenciaszavazatot adtak le. Nézzük meg, ezek hogy oszlanak meg az MKÖ pártjai között. Feltüntetjük az Új Egység mozgalom két jelöltjére adott preferenciaszavazatokat is (nekik egy-egy helyet adott az MKP, illetve az Összefogás).

  • MKP: 230 225 karika (89 jelölt)
  • Összefogás: 72 160 karika (29 jelölt)
  • Magyar Fórum: 28 912 karika (29 jelölt)
  • Új Egység: 3 606 karika (2 jelölt)

Legalább 5000 preferenciaszavazat tekintetében:

  • MKP:  10 személy (Bárdos Gyula 39 423, Menyhárt József 29 788, Berényi József 13 494, Őry Péter 12 852, Cziprusz Zoltán 9 124, Csáky Pál 8 634, Farkas Iván 6 066, Furik Csaba 5 513, Viola Miklós 5 457, Nagy Dávid 5 433)
  • Most Híd: 5 személy (Bugár Béla 29 059, Érsek Árpád 24 857, Sólymos László 18 437, Ravasz Ábel 10 746, Bastrnák Tibor 5 647 karika)
  • Összefogás: 3 személy (Orosz Örs 14 582, Nagy József 13 556, Mózes Szabolcs 10 618)
  • Magyar Fórum: 1 személy (Simon Zsolt: 13 430)

A választásokat megnyerő OĽaNO Szlovákia leendő kormányáról úgy nyilatkozott, hogy a kormánykoalíciót alkotó pártok egymás partnerei lesznek, de a pártok támogatottságát figyelembe kell venni. Ez minden bizonnyal így van az egységes magyar politizáláshoz vezető úton is.

Forrás: Oriskó Norbert, Felvidék.ma