Kép: A New York Times címlapja tájékoztat, hogy több fertős van náluk, mint a világ bármelyik más országában

Három nappal ezelőtt azt írtuk, valószínű, hogy a hét végére az Egyesült Államokban több koronavírussal fertőzött személy lesz, mint amennyit eddig Kínában regisztráltak. Sajnos, már ma ez a helyzet.

Az USA-ban csütörtökön több mint 17 ezer volt az új fertőzések száma, ezzel messze túllépte a február 12-én mért kínai negatív rekordot (14 108), és még nem tudni, hol a vége. Mármint az Egyesült Államokban, hiszen Kínában (egyelőre) már megállították a járványt, jelenleg alig négyezer aktív koronavírussal fertőzöttjük van – szemben az amerikaiak 82 ezerével.

Az összes esetet tekintve Kína ma minden bizonnyal lecsúszik a harmadik helyre, hiszen a tegnap 6 203 új esetet regisztráló Olaszországban (itt összesen 80 589 koronavírusos eset van) már csak pár százzal kevesebb fertőzöttet tartanak számon. És nagy a gond Spanyolországban (57 786 fertőzött, tegnap 8 271), Németországban (43 938, tegnap 6 615) és Franciaországban is (29 155, tegnap: 3 922).

A német egészségügy viszont (európai szinten) viszonylag jól teljesít, itt egymillió lakosra három elhalálozás jut, míg Olaszországban 136, Spanyolországban 93, Franciaországban 26. Kínában viszont csak 2.

Keleti-európai körkép

Oroszországban eddig 840 fertőzöttet regisztráltak, közülük hárman haltak meg, egymillió lakosra 0,02 elhalálozás jut. Kelet-Európában egyébként eddig jelentősen jobb a helyet, mint a nagy nyugat-európai országokban.

Keleten (beleértve a Közel-Keletet is) Törökországban a legmagasabb a fertőzöttek száma (tegnapig: 3629). Az egykori „szovjet-blokk” országai (illetve utódállamai) közül Csehországban mutatták ki a legtöbb fertőzést (1925), majd azt követi Lengyelország (1221), Románia (1029), Oroszország (840), Szlovénia (562), Észtország (538), Horvátország (495), Szerbia (457), Litvánia (299), Örményország (290), Bulgária (264), Magyarország (261), Lettország (244), Szlovákia (226), ÉszakMacedónia (201), Ukrajna (196), Bosznia és Hercegovina (191), Moldova (177), Azerbajdzsán (122), Kazahsztán (111).

A világon eddig 532 ezren fertőződtek meg, közülük 24 ezren haltak meg, 124 ezren meggyógyultak.

Az adatok a ma hajnali három órakor érvényes helyzetet szemléltetik. Messze nem tudjuk még, hol van a vége, hiszen a bolygónkon tegnap 61 ezren fertőzöttet regisztráltak, a múlt csütörtökön (március 19-én) 26 ezret, két hete (március 12-én) 8 ezret.

Forrás: Felvidék,ma/on