Fotó: Őry Péter ma az első forduló eredményeiről, és a második párbeszéd témájáról szólt (fotó: Oriskó Norbert / Felvidék.ma)

Őry Péter, az MKP Ügyvezető Testületének elnöke és Országos Tanácsának elnöke virtuális sajtótájékoztatón ismertette az első közösségi konzultáció eredményeit, és egyben szólt a már elindult második párbeszédről is.

A konzultáció indításáról még április elején tájékoztattunk, az MKP a konzultacio.sk oldalon közéleti témákban kéri ki a felvidéki magyar polgárok véleményét. A kezdeményezés célja, hogy a felvidéki magyar polgárok hozzászólhassanak az aktuális politikai kérdésekhez.

Az MKP ezzel a kezdeményezéssel is szeretne elmozdulni a közvetlen demokrácia irányába, jobban bevonva a választókat a politikai döntéshozatalba.
Az első kör a választásokról és a koronavírus-járványról szólt, a másik pedig a kormányprogramra összpontosít.

Az első konzultációba 606-an kapcsolódtak bele, Őry Péter köszönetét fejezte ki minden résztvevőnek, bízva abban, hogy a második kör részvevői akár az ezres létszámot is elérik. A részletes kiértékelés – látványos infografikonokkal – szintén megtalálható a konzultacio.sk portálon.

A konzultációból kiderült, hogy a válaszadók többsége (50,7%) elégedetlen a februári választások eredményével, de csaknem ugyanannyian (46,9%) részben elégedettek.
A legtöbb válaszadó a kormányváltást jelölte meg a választás legfőbb hozadékának. A válaszadók a leginkább amiatt elégedetlenek, mert nem jutott be a parlamentbe az MKP, illetve hogy nincs magyar képviselet a parlamentben. A válaszadók többsége elégedett azzal, ahogy a kormányzat kezeli a koronavírus-járványt, ugyanakkor mindössze 29,7% azok aránya, akik felkészültnek tartják magukat a koronaválság gazdasági következményeire is.

A második konzultáció 10 kérdése a kormányprogrammal kapcsolatban kérdezi meg a polgárokat, beleértve a kettős állampolgárság és a szlovák nyelv tanításának kérdését is.
A sajtótájékoztató végén Őry Péter elmondta, az MKP ügyvivő testülete az államhatárok átjárhatóságának kérdésével is foglalkozott, erről hamarosan tájékoztatják a nyilvánosságot.

Holnap fejeződik be a nemzeti régiókért indított európai polgári kezdeményezés aláírásgyűjtése, az interneten eddig a szükséges aláírások több mint 70%-a gyűlt össze (ezek mellett vannak nyomtatott papíron gyűjtött támogató aláírások is), eddig Magyarország mellett a felvidéki és erdélyi magyarok teljesítették az előírt minimális szavazatmennyiséget, de továbbra is fontos minden támogató aláírás.

(on/felvidek.ma)