Pozsony – még Magyarország részeként (korabeli képeslap)

Kedves Olvasó, a legutóbbi írásomat azzal fejeztem be, hogy az igazságtalan trianoni diktátum miatt nincs béke a lelkünkben, hisz dédszüleinket, nagyszüleinket kitelepítették, meghurcolták, 100 éve próbálnak tőlünk megszabadulni. De megbánást máig nem láttunk.

Az írás megjelenése után kiderült, hogy az új kormányfő, Igor Matovič és Berényi József kétórás megbeszélésen vettek részt és meg nem erősített információk szerint annak kétharmada trianon 100. évfordulójáról szólt. A miniszterelnök meg akarta érteni, mit jelent számunkra ez a 100 év és nyitni akart felénk ebben a témában.

Június 2-án aztán felvidéki magyar embereket hívott a pozsonyi várba a “frissen” megválasztott szlovák miniszterelnök. Közéleti személyiségeket, politikusokat, zenészeket, színészeket, újságírókat, stb. A meghívón a következő cím szerepelt: „A múltat nem mi írtuk, de a jövő a kezünkben van.“ Az biztos, hogy az elmúlt 30 évben példa nélküli ez a gesztus. Ezért mentem el. És itt vége is lehetne az értékelésnek, mert a beszéd bár szokatlanul barátságos volt, nem sok konkrétumot tartalmazott. Hogy őszinte volt-e, nem tudom – én annak éreztem –, de hogy barátságos volt, az biztos. De már ez is több, mint a semmi.

De azt ne feledjük, hogy a fogadás után is háborús bűnösök maradtunk, és másodrangú állampolgárai ennek az országnak, s folytathatnám. Egy biztos, nem kell túlértékelni a dolgot, mondhatnám, hogy nem kell besz@rni a meghívástól, de fel kell ezt jegyezni magunknak. És azt is, hogy Berényi József korrekt beszédet mondott, megemlítette a kollektív bűnösség elvét, s elmondta, hogy bizony sok dolog nincs rendben, ami a magyarok ügyeit illeti.

Még aznap délben Budapesten Korčok szlovák külügyminiszter várban lévő találkozó létrejötte után azt mondta, hogy ELVÁRJA, hogy mi magyarok is így meg úgy emlékezzünk. Tudtommal nem az ő rokonait telepítették ki, s alázták meg 100 éven keresztül. Mi el tudjuk dönteni, hogyan emlékezünk, hiszen egy vitatható igazságtalan döntés 100. évfordulójáról van szó, ami 100 évig emberek, családok települések életét változtatta, keserítette meg.

Szóval ácsi.

Így ha tetszik, ha nem, emlékeztetni kell a szlovákokat, hogy ne egyék olyan forrón a kását, s ne felejtsék, hogy akkor igazságtalanul kaptak meg területeket. Meg hát csak egy dologért érdemes élnie az embernek a családján kívül: az igazságért. A az igazságtalanság 10, 100, vagy 1000 év után is igazságtalanság marad.

A pozsonyi vár (fotó: O.N.Tények.sk)

Na de vissza a várba. Az MKP ügyvezető elnöke, Őry Péter az elnökség nevében egy dokumentumot adott át a miniszterelnöknek, mely megegyezik a szlovák nemzet memorandumával, amit 1861-ben fogalmaztak meg. Szerepelt benne a magyarság, mint államalkotó nemzet elismerése Szlovákián belül, magyar körzet kialakítása, amelyet magyarok igazgatnának választott magyar képviselőik által, a magyar nyelv használata hivatali nyelvként a bíróságokon és hivatalokban, egységes, szabad, alkotmányos haza, amelyben érvényesül a szabadság, az egyenlőség és a nemzetek testvérisége, majd leírják a követeléseiket. Ami rendben van. Egy dolog sajnos biztos. A memorandum átadása szembement mindenfajta politikai protokollal. Ráadásul ezzel azt értük el, hogy a tót atyafiak oktassanak ki minket abból, hogy mit illik is mit nem. Viszont a tartalom, igenis rendben van, a követelések jogosak. Nem az áll benne, hogy váljanak a szlovákok háborús bűnössé, vagy hogy a lakosság felét telepítsék át Szibériába. Az van benne, hogy ismerjenek el minket államalkotó nemzetként, hogy használhassuk jelképeinket, hogy a magyar nyelv legyen egyenrangú hivatali nyelv, hogy legyen önálló magyar katolikus egyházmegyénk, legyen önigazgatásunk, hogy töröljék a kollektív bűnösség elvét, hogy biztosítsa a déli régiók fejlődését, hogy arányosan részesüljünk a kulturális támogatásokból és hogy úgy vehessük fel az állampolgárságot, hogy nem vesztjük el a szlovákot. Persze, biztos lehetett volna találni jobb, szebb, kényelmesebb időpontot az átadásra. Csakhogy ezt csináltuk 30 évig. Majd átadjuk. Aztán. Még most se. Nem alkalmas. S odáig jutottunk, ahol most tartunk. Engem nagyon idegesít ez a megfelelési kényszer. Hogy jajjaj, mit fognak most már gondolni rólunk a szlovákok? Ki a fenét érdekel ez? Kit? A trianoni döntés és a huszadik század magyar kálváriája miatt továbbra is ugyanúgy fáj az igazságtalanság.

Lehet, hogy nem az esküvőn kell elmondani, hogy a menyasszony párhuzamosan 4 pasival hál együtt, de minél korábban, annál hamarabb derül ki az igazság. Persze lehet egy jó bulit is csinálni, inni, enni, jópofizni az átvert férjjel. De ez nem valami gáláns vele szemben… Sem vele, sem az igazsággal szemben…

A sajtó titokzatosnak jellemezte a találkozót, nem tudták, mi akar ez lenni. Az oktatásügyi államtitkár, Monika Filipová a miniszterelnök akciója kapcsán egy olyan bejegyzést írt, miszerint megörült, hogy „a magyar nemzetiségű szlovák állampolgárok elsősorban a Szlovák Köztársaság polgárai. Miért is?

„Fel volt adva a lecke a meghívottaknak, három dolgot lehetett csinálni. Ignorálni a dolgot, nem elmenni – megértem azt a néhány embert, aki így cselekedett. De világos, hogy testületileg elutasítani a meghívást komoly jelzés lett volna.
El lehetett menni, simán jelen lenni vagy szelfizni – ez volt a második lehetőség. A többség ezt választotta, az ő igazukat se kérdőjelezzük meg.
S elmenni és politikusként viselkedni – hiszen mégiscsak a trianoni centenáriumról volt szó -, ez volt a harmadik opció.“ – írja Csáky Pál a találkozóra reagálva.

Megértem a Kedves Olvasót, hogy ez most egy picit sok információ és picit zavaros helyzet. Bevallom, nekem is, mert én minden emberben a jót keresem, és amíg valakiről nem derül ki egyértelműen az ellenkezője, addig ez a feltételezésem megmarad. Ezért én elhiszem, hogy Matovič jót akart, hogy meg akarta érteni mit jelent a felvidéki magyarok számára trianon, ezért hívta el Berényi Józsefet egy beszélgetésre. Viszont az elmúlt 10 évben sajnos a felvidéki magyarok legfontosabb problémáit annyira keveset emlegették a közvéleményben, hogy nemcsak a politikusok, hanem a szlovákok is azt gondolták, hogy minden rendben van, s nincs itt semmi látnivaló. De az MKP memoranduma mutatta meg azt, hogy ennek pont az ellenkezője az igaz. Korčok ráadásul azt a pofátlan nyilatkozatot merte tenni, hogy az MKP követelései – melyről szombaton Solymos László és Mózes Szabolcs is elmondta, hogy ismertek, rendben vannak, és egyáltalán nem újak – ellentétesek minden európai kisebbségvédelmi joggal, és hogy ezek nem járulnak hozzá a jó szlovák-magyar kapcsolatokhoz.

Szóval, amíg csöndben örülünk az új szlovák miniszterelnök gesztusának, akkor jó a viszony, de ha meg merjük mondani, hogy 100 éve megoldatlanok az itteni magyarok problémái, akkor beleköptünk a kinyújtott kézbe? Bezzeg arról nem beszélt senki, hogy 2020-ban a Beneši-dekrétumok értelmében akarnak elvenni területeket Bosits Mihálytól.

No de még van itt valami. A Matica, mely a szlovák kultúrát „szervezi“ és még véletlenül sem politikai szervezet, készített egy videót trianonról, melyben többek között azt írják, hogy 1920-ban a világtörténelem során ELŐSZÖR alakult meg Magyarország, mely azonnal elismerte a független Csehszlovákia létezését.

Igazságot Magyarországnak!

Emberek, itt tartunk? Hát ne lepődjünk meg azon, hogy 2020-ban a szlovákok csodálkoznak, hogy mit keresünk mi itt magyarok ezen a földön.

Meg azon se, hogy ha elmondjuk, hogy egyenlő jogi feltételeket akarunk a szlovákokkal ebben az országban, akkor ekkora hiszti van.

Legutóbbi arról is írtam, hogy trianon 100. évfordulóján álljunk a sarkunkra. Hagyjunk magunk után nyomot a 100. évfordulón. Az MKP teljesítette ezt a javaslatomat: memorandumot adott át.
De civilek is aktívkodtak, ugyanis június 4-re virradó reggelen kb. 10 település szlovák táblájára ragasztották ki piros-fehér-zöld alapon a vesszen trianon matricát. Gútor, Úszor, Csütörtök, Nagymegyer, Dunaszerdahely, Nagyszarva, Tárnok, Bacsfa, Somorja, stb. (csak ezekkel a képeket láttam a facebookon. Jött is a nóta: felháborodás, gyalázkodás, mit kell provokálni, rongálni stb. Előszöris. Egy matrica levehető. Rongálás a tábla letörése lett volna. S persze én is a rongálás ellen vagyok. Viszont azt kell, hogy mondjam, hogy még nagyon sok ilyen élményt kívánok a szlovák barátainknak, és hogy az életben csakis ilyen miatt búslakodjanak, ne pedig azért, mert például marhavagonokban deportálták szüleiket, mint az állatokat. Kívánom, hogy sose verjék meg őket, vagy kislányukat azért, mert az anyanyelvén beszélt, s hogy sose tapossák vagy üssék agyon őket, mert a kedvenc csapatuknak szurkolnak. A megfelelési kényszerben szenvedőknek pedig pár perc elmélkedést javaslok. Mert hát nem az volt a matricán, hogy Vesszen Szlovákia, vagy Slováci do Tatier. Hanem egy vitatható igazságtalan döntés 100. évfordulóján emlékeztették a szlovákokat, hogy emlékezzenek arra, hogy igazságtalanul kapták meg a magyarok által lakott területeket. És az én meglátásom szerint is csak egy dologért érdemes élni a családon kívül: az igazságért. Az igazságot kell keresni az életben, s az igazságtalanság ellen harcolni. S hogy az 1000, 100 vagy 10 éve történt, teljesen mindegy.

Matovičot is megértem. Olyan dolgot kezdeményezett, mint amit még senki 100 éve. És most emiatt és a memorandum miatt is támadják. Párttársai, választói, de főleg az ellenséges portálok, és pártok. De ha tényleg meg akart érteni minket, ha tényleg elismeri, hogy máig másodrangú állampolgárai vagyunk az országának, és ha normálisan gondolkozó támadóknak elmagyarázza, hogy mit éltünk át 100 éve, és mi a helyzet, akkor minden rendben lesz. Ha nem volt őszinte a gesztus, akkor pedig nincs miről beszélni.

Szombaton aztán az én fejemben és lelkemben is enyhült a zavarodottság és a nyomás, mely a 100. évforduló és a sok kishitű, meghunyászkodó ember miatt alakult ki, ugyanis Orbán Viktor büszkeséggel és optimizmussal teli, felemelő beszédet mondott Sátoraljaújhelyen.
Csak az államnak van határa, a nemzetnek nincs, valaki megértette, valaki nem. Ezeréves történelem áll mögöttünk, ezért felülemelkedünk az itt és moston. Látjuk szomszédainkban azt, ami elválaszt és ami összeköt. Aki magyarul lát, az Szent István szemével lát. (…) semmi sem emel fel, csakis az alázat, semmi sem taszít le, csakis a gőg és a gyűlölség. (…)“ – mondta a Miniszterelnök úr a centenáriumi turulszobor avatásán.

Kérem, hallgassák meg a Miniszterelnök úr beszédét. Jó orvosság a léleknek ezekben a napokban.

Méry János

A cikk nyomtatásban megjelent a múlt heti Csallóközben is.