A tisztelt olvasó bizonyára észrevette, hogy rég nem írtam a felvidéki magyar és félig magyar pártokról. Kérdezhetik, miért? A válasz egyszerű: a semmiről nem akartam írni. A viccet félretéve: a jelenlegi folyamatok nem sok embert érdekelnek. Vagy követi még valaki a pártok lassan fél éve húzódó násztáncát? Ez az egész folyamat nem éppen arról szól, amiről kéne. Már hosszú hetek, hónapok óta nem. S hogy miről kéne? Mondjuk, nem lenne rossz, ha a felvidéki magyarok és a magyar régiók számára fontos témákról szólna a megállapodás elsősorban. Erről hallanánk pro és kontra érveket. Vitákat arról, hogy lehet-e például a határmódosítás a párt felső követelése, és abból engedjünk-e majd a koalíciós tárgyalásoknál, vagy nem. Hogy meddig menjen a déli gyorsforgalmi út, hova érkezzen beruházás, vagy hogyan módosítsuk a nyelvtörvényt, stb. Ehelyett miről szólt a decemberi, egyébként szerintem teljesen felesleges sajtótájékoztató is? A pozíciókról. Meg arról, hogy a három párt abban sem tudott megegyezni, legyen-e sajtó, vagy sem, majd a legkisebb betört oda, és „fesztivált“ rendezett, mert ahhoz ért… De vissza a fő gondolathoz!
Vannak azok a témák, melyek a nemzeti oldalnak fontosak. Tippeljenek ki ötöt – pl. autonómia, kettős állampolgárság, dekrétumok, bocsánatkérés a kitelepítésekért- jogfosztottságért, városaink régi neveinek visszaállítása. És vannak, melyek nem annyira a nemzeti szempontot, mintsem az anyagit, megélhetésit nézőknek fontosak. Ez az oldal is válasszon ki ötöt – pl. utak, déli régiókba munkahelyek, vasútvonalak, fiataloknak lakásokat, gyerekek után támogatást, s ezzel foglalkozzanak a pártok, ennek a közös tíz pontnak a megtalálásával. Ezek mentén kell megfogalmazni az együttműködést. Aztán lehet arányokkal meg pozíciókkal foglalkozni, mert ami most zajlik, a legtöbb embert taszítja.
Kell persze egy vállalható név, és majd kell egy vezető is. És óvatosnak kell lenni mindkét féllel, mert egyesek a háttérben nem játszanak szép játékot. Gondolok itt az Összefogás pártra, mely először azt állította magáról, hogy csak választási párt lesz, majd mégis párttá alakult, és azóta – a sajnos –, az együttműködés legnagyobb akadálya. A háttérben a Most-Híd sem örül őszintén az egységnek, amit tavaly Kalondán Agócs Attila ki is mondott, de ők legalább belátják, hogy a „szpolupráca“ néven futó, de csakis az anyagiakról szóló projekt befuccsolt, váltani kell. Én pedig azt vallom, hogy amíg nem lesz közös párt, igenis az ellenfelek orra alá kell dörgölni, ha csúsztatnak, ha pozíciókért kapálóznak, ha nem játszanak tiszta játékot. S persze ez nem mindenkinek tetszik.
Nyolc éve, Bugárhoz – még nem MKP-tagként – írt nyílt levelem minden szavával ma is egyetértek. S az azóta megjelent véleménycikkekben megfogalmazottakkal is. Ha Bugárékról beszélünk, ne felejtsük el:
- Hogy nagy felelőtlenség volt az alig ötszázezres felvidéki magyarság megosztása!
- Nem lehet úgy kiharcolni a nemzeti közösség jogegyenlőségét, hogy azt egy vegyes párt fogalmazza meg, mert a legfontosabb követelésekből is eleve engedni kell!
- Bugár Béla 2007-es kongresszusi veresége után a belső továbbküzdést helyett, a megosztást választotta, visszaélve azzal a 8 éve alatt megszerzett népszerűséggel, amit az MKP elnökeként megszerzett.
- Hogy apróért lépett be a SMER kormányba – még, ha az általa elért dolgok kisebb eredmények is – a közösség fő problémáit nem oldotta meg, ráadásul több botrányos eset is történt a háza táján.
Kritikus vagyok ezzel a magyarságot megosztó párttal. De eltelt tíz év, kedves olvasó. Tíz kegyetlen év, és a kis felvidéki magyar közösségünk „szétgyűlölködte“ egymást – munkatárs a munkatárssal, barát a baráttal, családtag a családdal –, miközben a felvidéki magyar közösség ügyei nem, vagy csak minimálisan jutottak előre. A Felvidék déli részén élő szlovák vagy cigány barátaink ügye sem jutott előre, mert ha nem épül út keleten, ha nincs jó minőségű vasút délen, ha nincsenek beruházások a főleg magyarlakta területeken, az nekik sem jó.
Most már akkor el kell dönteni, mit akarunk. Egy magyar pártot – legyen az a Magyar Régiók Pártja akár –, amit sokkal jobban meg kell szervezni, mint 1998-ban, vagy maradjon meg az MKP, nemzeti konzervatív vonalon, helyi és megyei szinten. Szerintem a 30 év elmulasztott és elrontott döntéseit csakis egy egyesült magyar párt hozhatja helyre. A baj az, hogy ha nem a fenn említett, a felvidéki – csallóközi, gömöri, mátyusföldi, nógrádi, stb – magyarok számára fontos pontokról fog szólni a vita, hanem pozíciókról, és majd parlamenti székekről, akkor már most hagyjuk abba.
A legtöbbet a kedves olvasó segíthet. Tegye magát aktívvá helyi szinten, fogalmazzon meg véleményt a helyi MKP szervezetek vagy bármilyen „színű“ polgármesterek irányába, s ők majd eljuttatják a véleményeket a járási, majd az országos szervekhez. Ajánlom a megfogalmazott véleményük kiindulópontjául Márai idézetét, aki szerint: „Egy embernek csak egyetlen rangja van. A jelleme!“
Méry János
Megjelent nyomtatásban a Csallóköz c. hetilapban.