Nyilvánvaló, hogy az Ukrajna elleni orosz katonai csapás folytatódik, de az oroszok nem fogják a NATO-országokat megtámadni – mondta Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatorna csütörtök délelőtti műsorában.

Nógrádi György szerint az orosz álláspont az, hogy Ukrajna orosz érdekszféra és „nem tűrik el”, hogy a NATO-ba belépjen vagy nagy mennyiségű nyugati fegyvert kapjon.
Azt mondta: az oroszok néhány óra vagy egy-két nap alatt elérik stratégiai céljaikat, amelyek lényege, hogy Ukrajna ne jelenthessen katonailag veszélyt Oroszországra.
A biztonságpolitikai szakértő szerint nyilvánvalóan csak idő kérdése az orosz győzelem. Az a kérdés, hogy Putyin mit ért győzelmen: a mostani ukrán vezetéstől való megszabadulást, kulcsfontosságú pontok elfoglalását vagy Kijev elfoglalását, amire egyébként katonailag képes – tette hozzá.

Megjegyezte: az oroszok érdeke, hogy olyan ukrán vezetés legyen, amelyik nem akar atomfegyvert beszerezni.

Az orosz elnök tökéletesen tudja, hogy szankciók lesznek, erre felkészült, ezek ellen Kínából, Iránból és számos más országból fog megfelelő támogatást kapni – jelezte Nógrádi György, hozzáfűzve, hogy a szankciók gazdasági hatásait Európa is meg fogja érezni és még inkább lemarad az Egyesült Államok mögött.

MTI /bss \ bri \ bhi \ brr