Sebestyén Márta (fotó: wikipédia)

A világszerte ismert előadóművész, Sebestyén Márta „Rózsa nyílik, szegfű hajlik” című világzenei estjével lép az Uránia Nemzeti Filmszínház színpadára március 6-án. Az előadás egyben az énekes 45 éves pályafutásának összefoglaló, ünnepi koncertje.

Sebestyén Márta több mint négy évtizedes művészi pályafutása során itthon és világszerte egyaránt hitelesen képviselte az autentikus magyar kultúrát. Stílust teremtett a magyar népdal színpadi megszólaltatásában, felvállaltan közvetítette a bartóki és kodályi hagyatékot – szerepel a szervezők által az MTI-hez eljuttatott ajánlóban.

Mint írták, különleges előadásmódjával nemzetközileg elismert előadóvá vált, aki világzenei feldolgozás (Deep Forest) és Oscar-díjas filmprodukció (Az angol beteg) sikeréhez is hozzájárult. Énekelt többek között a Sebő, a Muzsikás és a Vujicsics együttessel.
Az utóbbi tizenöt évben állandó partnere a színpadon Andrejszki Judit csembalóművész, a régizene ismert képviselője, aki az Urániában is társa lesz. Egy népi alt és egy barokk szoprán találkozása olyan dallamokat mutat meg, amelyeknek írott nyomai megtalálhatók a 16-17. századi kódexekben, de feltűnnek élő népzeneként a 20. századi gyűjtésekben, amelyeket már hangfelvételeken is sikerült rögzíteni.

Egy-egy dallamot megszólaltatnak úgy, ahogy egy úrikisasszony ajkáról csendülhetett fel egy 17. századi kastélyban, vagy amint azt Kodály Zoltán hallotta a 20. század elején a bukovinai asszonyoktól, vagy amiképpen Kallós Zoltán rögzítette a 20. század második felében. Az előadáson végig követhető egy-egy dallam kalandos útja a mantovai herceg reneszánsz udvarától a bukovinai csűrig, a 17. századi Apponyi-kódextől egy Szécsi Margit-versig, de összeférhet egymással egy ír és egy magyar dallam is. A régizene és a népzene a hangszerek révén is találkozik: megidéződik a csembaló és a cimbalom rokonsága, megszólal a tekerőlant, amely a 18. századig az arisztokrácia kedvelt hangszere volt, de a 19-20. századra népi hangszerré vált.

Sebestyén Márta és Andrejszki Judit zenésztársa lesz a a hangszerépítőként is ismert tekerőlantos Szerényi Béla, fiai, ifjabb Szerényi Béla és Szerényi Domokos, akik tekerőlanton és tárogatón játszanak, emellett énekkel és tánccal is kísérik az előadást. Fellép továbbá a széki születésű Soós András hegedűs és zenekara (Király Miklós – brácsa; Hegedűs Luca – cimbalom; Czaier Péter – nagybőgő), valamint Szabó Zsolt viola da gamba játékos.

MTI