Budapest, 2023. augusztus 20. Tűzijáték Budapesten az államalapítás ünnepén, Szent István napján, 2023. augusztus 20-án. Balra a Parlament. MTI/Máthé Zoltán

Budapest, 2023. augusztus 20., vasárnap (MTI) – Lenyűgöző látvány koronázza meg az idei Szent István-napi ünnepet a nemzet fővárosában: egy minden eddiginél összetettebb tűzijátékshow lesz látható, mely a maga nemében egyedülálló Európában – közölték a szervezők vasárnap az MTI-vel.

Tájékoztatásuk szerint a programot 34 ezer pirotechnikai effekt, grandiózus fény- és lézerjáték, épületfestés, a Duna vízén elterülő, tűz alkotta virágszőnyeg, illetve közel 900 drón teszi felejthetetlenné. A tűzijáték rakétáit 230 indítási pontról – köztük 7 folyami uszályról és 65 pontonról – lövik fel a Margit híd és a Petőfi híd közötti folyószakaszon, valamint a Szabadság és az Erzsébet hídon.
Emlékeztettek: a Tűz és fények játékának már megszokott, mégis bámulatba ejtő eleme a drónshow, amelyben összesen 896 pilóta nélküli repülőeszköz formál gyönyörű alakzatokat a magyar történelem jelképeiből. A drónok két felszállási pontról emelkednek a magasba és helyszínenként két szakaszban repülnek, 2 óra 50 perc és 1 óra 35 perc időtartamban.
A drónbemutató a Parlament és a Petőfi híd fölött szinkronban zajlik majd, így a látogatók Budapest számos pontjáról kiválóan láthatják az előadást.

Az ünnepi tűz- és fényshow ezúttal is a magyarság sorsfordító történelmi eseményeit kelti életre, középpontjában azzal a meghatározó mozzanattal, amikor Szent István király a koronát és Magyarországot Szűz Máriának ajánlja fel.

A zenei aláfestéssel és szöveges narrációval kiegészülő produkció hét tételében a nemzet születése, a vérszerződés és a honfoglalás, a keresztény-pogány háborúk kora elevenedik meg, illetve a hit és a remény, amelyek a magyarság múltját és jelenét egyaránt meghatározzák.

Jelezték: a nemzet fővárosában megrendezett Szent István-napi tűzijátékot minden évben óriási érdeklődés övezi, ugyanakkor azt a nemzetközi rendezvényszakma is elismeri. Ennek bizonyítékaként a 2022-es show elnyerte a szakma Oscar-díját.

Az idei Tűz és fények játékát – mely Európa legnagyobb ilyen show-ja – olyan ismert szakemberek álmodták meg, mint a montreali tűzijáték-világverseny díjazottja, Seres Anikó, valamint a művészeti koncepciót előkészítő Iványi Árpád és Réti Barnabás. A legismertebb nemzeti klasszikusok műveit megidéző zenei aláfestés pedig Elek Norbert munkája.

Az augusztus 20-i programokkal kapcsolatos részletes információk elérhetők a rendezvénysorozat folyamatosan frissülő honlapján, a szentistvannap.hu címen, valamint az ünnep mobilapplikációjában is.

MTI