A Csemadok Pozsonypüspöki Alapszervezete szervezésében, a pozsonyi és a szenci városi szervezetekkel összefogva mintegy ötven személy egy nagy autóbuszt megtöltve tiszteletünket leróni elutaztunk Bodrogköz „fővárosába“, Királyhelmecre, hogy jelen lehessünk a két éve 85 éves korában elhunyt Dobos László író, a felvidéki magyarság újkori szellemi vezetője szülőházára elhelyezett emléktábla ünnepélyes leleplezésén, és tisztelegjünk a város főterén tavaly felavatott mellszobra előtt.
A Királyhelmecen született Dobos László íróként, lapszerkesztőként, könyv- és lapkiadóként, ifjúsági, Csemadok, és magyar politikai vezetőként évtizedeken keresztül Pozsonyban élve fejtette ki egész társadalmunkra pozitívan kiható munkásságát, majd a „bársonyos“ forradalom után a Pozsony részét képező Pozsonypüspöki csallóközi magyar településen épített családi házat, talált otthonra és befogadó magyar közösségre, melynek Éva asszonnyal fokozatosan vezető szerepet is vállaló, mély gyökereket eresztve tagjai lettek.
Az 1200 kilométert felvállaló utazó közösségnek nagy élményben volt része, – ismerkedett egy számára ismeretlen területtel. A társaságnak nagyobb része életében most járt először azon a vidéken. Csemadokos barátok vártak ránk Csurgó Dezső és Balogh Gyula, akik két napon keresztül vezetőink is voltak. Pénteken, az odautazásunk napján, útközben főhajtásnyi időre megálltunk Borsiban Rákóczi Nagyságos Fejedelem mellszobrát megkoszorúzni és szülőházát /várkastélyát/ megcsodálni, majd esthajnalban meglátogattuk Kisgéresnél a híres-nevezetes hegybe vájt pincéket, ahol a Csemadok éneklőcsoportja és citerásai élükön a falu polgármesterével, Furik Csabával hazai és bodrogközi dalcsokorral köszöntöttek bennünket. Aztán megkóstoltuk a pincékben tárolt kiváló borokat. Szombaton megnéztük Nagytárkányban a múzeummá átalakított négy szintes volt osztrák-magyar monarchiai országos sóhivatalt. Megcsodáltuk a Tiszát, ahol kedvünk kerekedett pár odaillő dalt is elénekelni. Szándékoztunk megnézni az ukrán, magyar, szlovák hármashatár oszlopát is, de az esők után visszamaradt víz elriasztott bennünket. Királyhelmec felé megálltunk Leleszen a valamikori kisvárosban, ahol a premontrendi kolostort, a gyönyörű templomot és a kertben eltemetett magyar katona sírját néztük meg.
Délután négy órai kezdettel került sor Királyhelmecen a Dobos László Emléktábla leleplezésére és szobrának a megkoszorúzására, valamint koszorút helyeztünk Mécs László költőnek a szomszédban álló szobrára is. Nagyon szép faluképet alkot e kettős szobor, még sok dicsőséget szerez a városnak. Részt vettünk az emlékfogadáson is, amely előtt a nevünkben Nagy Elza a Csemadok Pozsonypüspöki Alapszervezetének elnöknője mondott beszédet.
Mint kiemelte, Dobos László „szerette volna elérni, ha –„ Egy szál ingben „– is, de megtartjuk önmagunkat és kiállunk egymásért. Többek között ezért az igyekezetéért tiszteltük és szerettük őt. Mi, püspökiek, az elmúlt fél évszázad során talán túlságosan is a miénknek éreztük Dobos Lászlót. Nemcsak azért, mert városrészünkben élt és alkotott, nemcsak azért, mert mi találkozhattunk vele, amikor hetvenen túl is délceg tartással, emberekkel beszélgetve ment a kiadóba, hogy irányítsa a Madách Posonium, az Irodalmi Szemle, a Magyarok Világszövetségének munkáját, hanem azért is, mert csodáltuk őt, tudván: többet vállal értünk, mint amennyi egy átlagember vállára rakható. Munkáját soha nem kistérségi politikusként végezte, közösségeink sorsát mindig az egészbe illesztette bele.“
Vasárnap, a hazautazásunk Budapesten keresztül történt. Hívatalosak voltunk a Budapest XVII. kerületi Rákoskert falunapjára, melynek egyik főszervezője az 1947-es beneši kitelepítés áldozataként odakerült falunk egyik volt lakója Szelepcsényi Sándor, aki élete során ott eresztett mély gyökeret, de mai napig személyesen és a pozsonypüspökiről írt könyvein keresztül is tartja hűségét szülőfalujához. Az utazás irányítását Jégh Izabella mindenki megelégedésére végezte.
Ez is egyik módja az összetartozásunk életben tartásának.