jobbik1510A felvidéki Dunaszerdahelyen nyitott országgyűlési képviselői fogadóirodát a Jobbik Magyarországért Mozgalom nemzetpolitikáért felelős alelnöke, Szávay István.

Szávay István erről szerdán Pallér Péterrel, a Jobbik felvidéki szervezőjével közösen tájékoztatták a nyilvánosságot. A Jobbikban úgy vélik, ez a helyes út, hiszen a magyar országgyűlési képviselők a mai Magyarország határain túl élő magyaroktól is kapták a legitimitásukat. „Úgy látjuk, úgy érezzük, hogy itt a legnagyobb a baj, a felkvidéki magyar közösséget sújtja a legtöbb megoldatlan probléma, amelyek a megmaradását, nyelvének és kultúrájának szabad használatását veszélyezteti” – mondta a Jobbik alelnöke. Elmondta, a magyaroknak és szlovákoknak több közös problémával kell szembesülniük, és ezekre megoldást találniuk. Ilyenek például a megélhetési problémák, a kivándorlás, a bevándorlás is. „Elsődleges szempont a magyar közösség” – mondta.
A fogadóórák szerdánként (Bartók Béla sétány 788) 17-19 óra között lesznek. Többnyire Pallér Péter tartja őket, Szávay István szándéka szerint havonta legalább egyszer szintén Dunaszerdahelyre érkezik.

(tények.sk/ fotó: alfahir.hu)