Ha a nyomozóknak sikerülne bebizonyítaniuk a Gorilla-irat valódiságát, Szlovákia visszaszerezhetné az ügyben emlegetett állami vállalatait – állapította meg a TASR-nek nyújtott interjújában a 99 százalék mozgalom egyik vezetője, Ivan Weiss a politikai mozgalom jogi szakértőinek álláspontjára hivatkozva.

 

„Az említett szerződések érvénytelenek lehetnek. Ha ez így van, valamennyi eset többségében az állam nyerhetne ezen. Ezek a kereskedelmi szerződések, amelyek bűncselekmény következtében köttettek, érvénytelenné válnának, az államnak vissza kellene kapnia a vállalatokat és a kapott jutalékokat is, és Szlovákia csak a privatizációból eredő vásárlói árat térítené vissza” – mutatott rá Weiss. Ezeknek a szerződéseknek az érvénytelenné nyilvánítása véleménye szerint lehetséges, és mozgalma a Gorilla kivizsgálása során ragaszkodni fog ehhez.
A vállalatok visszaszerzése és a korrupció elleni hatékonyabb küzdelem Weiss szerint segíthetnének az állami költségvetés hiányának kiegyenlítésében. „Ha nem fognak itt lopni, jóval több anyagi forrás lesz, nemcsak a költségvetési hiányra, hanem a szociális biztonság növelésére is” – magyarázta Weiss.

Az Aktuality.sk, 2012. február 26. nyomán