bb14Végre ide is eljutottunk. Már csak néhányat kell aludnunk, s megtudjuk, kivel köt koalíciót a megyei választásokkal „kapcsolatban” Bugár Béla. Mert függetlenül attól, hogy az MKP megyei-járási vezetői bőszen törték magukat a Most-Hídnál a megállapodás tető alá hozása érdekében a megyei szinteken, Bugár Béla és pártja országos vezetői nem győzték hangsúlyozni: ők az ún. népi platformmal akarnak közösködni, vagyis az SDKÚ-DS-szel és a KDH-val készülnek összeborulni.

Ez akkor is így van, ha a szlovákiai (vak)magyar a szemébe hintett sok-sok portól ezt nem látja. Bevallom, játszott velem a kisördög néhanap, és vártam, hogy jön majd a hidegzuhany,  amikor MKP-s megyei-járási vezetők közleményeit olvastam arról, hogyan – sőt, milyen nagyszerűen! – alakultak a Most-Híddal a megbeszélések a megyei választásokon való indulásról. Dél-Szlovákia középső tájain elsősorban. Ott vannak járások, ahol már a jelöltek leosztásában is megállapodtak, körzetenként négy-négy jelöltje lesz mindegyik pártnak, s arról is egyezség született, hogy egymás ellen kampányolni nem fognak. „Mert hogy magyar érdek, hogy minél erősebb magyar képviselet legyen a megyében…”

Ennek a szabadon idézett közleménynek a folyománya lenne a hirtelen jött dorgálás Bugártól? Vagy még időben „helyre tenné” a dolgokat, s annak a szól a kifakadása, idézem: „Az utóbbi napokban ezzel kapcsolatban olyan egyoldalú hírözön zúdult rá a nyilvánosságra, amely csak a félreinformálást szolgálja, és nem a megegyezést. Eközben eddig sajnos semmilyen érdemi eredményhez nem sikerült eljutnunk.” Ezt állítja honlapján Bugár pártja. Még az sem számít neki, hogy a fentebb idézett négy-négyes paktumot és meg nem támadási szerződést elviekben – tehát úri becsületszóra – az egyik, ha nem a Most-Híd legerősebb alelnöke kötötte.

Igaz, amikor a Most-Híd feje hallgatási kötelezettséget rendelt el pártjában – lásd: A Most-Híd országos elnöksége levélben szólította fel járási és kerületi vezetőit, hogy a folyamatban lévő megyei önkormányzati választásokkal kapcsolatban csakis a koalíciós tárgyalások végeredményeiről adjanak ki közleményt  – adta hírül Bugár Béla –, talán azt akarja feledtetni, hogy Komáromban eljárt pártja megyei vezetőjének a szája, s az MKP-val való egyeztetés helyett Bastrnák Tibor nyíltan „népi platformos” megyei koalíció mellett tört lándzsát. A Nyitra megyei nagyszlovák összeborulás megtörése érdekében, úgymond, mert a Most-Híd érdekeinek ez felelne meg jobban. Meg állítólag a magyarságnak is. Hát… Ha ő ezt el is hiszi, a lelke rajta…

Mindenesetre, nagyon szorulhat a kapca, ha Bugár ennyire nyíltan és ilyen korán megüzente: hogy az MKP-val semmilyen érdemi eredményhez nem sikerült eljutniuk. Hogy miért nem, azt még nem tette közzé. Feltételezem: most próbálják összeállítani az MKP-s (országos, megyei és járási) vezetők bűnlajstromát, s bíznak benne, hogy február 16-ára el is készülnek vele. Még az sem zavarja őket, hogy a koalíciókötést megbuktató bűnös kilétét már előre bejelentették.

Esély persze van rá, hogy a szlovákiai (vak)magyar a szombaton neki feltálalásra kerülő maszlagot meg is eszi. Elvégre, nem először tenné.Bevette Bugár sértett hiúságának ocsmány hazugságait is, amikor korábbi pártja leváltotta az elnöki posztról, elég volt megszeppenten mosolyogni a plakátokról, amolyan „jaj, mama, engem bántottak, sőt, megbántottak” alapon. Bugárnak ez az infantilis fegyvere mindig képes lekenyerezni azokat a magyarokat, akik őt az MKDM példás, hívő keresztény fiatalembereként, a „kis aranyosként” őrzik szívükben, s mit sem tudnak arról, hogy több mint két évtizedes politikai karrier, a közben kipróbált hatalomgyakorlás után az emlékképből már csak a plakátmosoly maradt változatlan.

Írtam, nagyon szorulhat a kapca. De nem az MKP miatt. Inkább azért, mert Bugár döntéskényszerbe kerülhetett a szlovák népi platformosoknál. Gondolom, Pavol Frešónak vagy Ján Fígeľnek sem mindegy, hogy Bugár Béla velük akar-e tartani, vagy folytatja politikáját, és két – vagy több – széken kíván ülni egyszerre. Frešónak több oka van rá, hogy egyértelmű döntést csikarjon ki Bugárból. Megyeelnökként újrázni szeretne Pozsonyban. Mostani székét az MKP-val koalícióban, a magyarok támogatásával nyerte el. Szavazói az MKP-nak Pozsony megyében továbbra is vannak, sőt, akár a választásokat is eldönthetik. Előfordulhat hát, hogy Frešo (SDKÚ-DS) az MKP-t is bevállalná a megyei koalícióba, ami szintén kiválthatta Bugár haragját, s most a népeiknek is bizonyítani akarja, hogy az MKP-val megegyezni, szövetkezni lehetetlen.

A Most-Hídban elrendelt néhány napos szilencium nagy pártelnöki bejelentést sejttet. Érdemes lesz odafigyelni rá, közben kinek mer majd szemébe nézni Bugár Béla.

Forrás: -ngyr-, Felvidek.ma