mosthidA közelmúltban lezajlott pártelnöki vita végén a közönség soraiból kérdésként hangzott el, hogy miért használja Berényi József MKP-elnök a Bugár Béla vezette pártról beszélve a Most-Híd elnevezést?

A kérdést egyébként az a Hortai Éva tette fel, aki még az egykori, Duray Miklós vezette Együttélés politikai mozgalomban kiváló jogászként aktív szerepet töltött be, később Komárom volt polgármesterének (Bastrnák Tibor,  először MKP-jelöltként választották meg, majd függetlenként duplázott, a Most-Híd jelöltjeként viszont elbukta a választásokat) csapatában tevékenykedett. Hortai Éva szerint Berényinek a Most-Híd megnevezés használatával a hangulatkeltés a célja, holott a Magyar Közösség Pártja hivatalos bejegyzésében is SMK – MKP szerepel…

Berényi válaszában felhívta a figyelmet a belügyminisztériumnak a pártok bejegyzésekre vonatkozó megkötésére (az eredetileg leadott Magyar Közösség Pártja nevet nem fogadták el), és hangsúlyozta, a párt megnevezéséről egyértelműen szól az alapszabályuk, mely kimondja:  „A párt megnevezése magyarul: Magyar Közösség Pártja, szlovákul: Strana maďarskej komunity, rövidítve: SMK-MKP.” Az MKP Alapszabálya egyébként az Európai Unióban a három, legtöbbek által használt nyelven, angolul, franciául és németül is feltünteti a párt nevét. Nem újdonság ez, sőt, Hortai Éva az Együttélés-korszakára is visszaemlékezhet:

„A mozgalom hivatalos neve: Coexistentia, ennek megfelelően magyarul Együttélés, horvátul Koegzisztencija, ukránul és ruténül Spivžittja, szlovákul Spolužitie, cseh-l Soužití, lengyelül Wspólnota, németül Zusammaleben” (részlet a mozgalom 1995-ben elfogadott alapszabályából). Tehát a lehetőség adott, Bugár Béla pártjának alapszabályában azonban csak nemes egyszerűséggel ennyi foglaltatott: „A párt neve: MOST-HÍD”. (Az idézet a párt magyar nyelvű honlapján található alapszabályból való.) Berényi felhívta a figyelmet arra is, hogy az MKP elnökségében magyarul tartják az üléseket, mert mindenki tud magyarul. „A másik párt ezt nem teheti meg, hiszen vannak, akik nem tudnak magyarul. Ez nem szégyen, csak ne takargassuk, hogy ez van” – tette hozzá.

A Magyar Közösség Pártja honlapjának egyébként magyarul ez a címe: www.mkp.sk. A szlovák látogatók számára külön doménnéven érhető el: www.smk.sk. A másik párt a www.most-hid.sk internetes címet választotta (a kezdetben lefoglalt híd-most.sk doménnév regisztrálását nem újították fel), a nyelvkínálatnál elsőként a „slovensky” jelenik meg, ezt követi a magyar, majd a további nyelvek. Ezeket az „apróságokat” a pártok maguk választották, belügyminisztériumi megkötés nem szabályozza ezt.

Sokan emlékezhetünk a rendszerváltozást megelőző időszakból arra is, amikor a felvidéki magyarok személyazonossági igazolványában még „Alexander, Alžbeta, František, Jozef, Katarína, Vojtech… stb.” szerepelt, mégis egymás között „Sándor, Erzsébet, Ferenc, József, Katalin, Béla… stb.” volt a megnevezés – hacsak az ellenkezőjére egy-egy illető megnyilvánulásaival nem adott okot.
„Aki úgy viselkedik, mint egy hátasló, az ne csodálkozzon, ha terheket raknak rá” – tartja egy régi közmondás.

Oriskó Norbert, Felvidek.ma