peredPered községben sikeresen megvalósított petíció volt, amely a község történelmi nevének visszaállítását célozta, a jelenlegi Tešedíkovóról a történelmi Peredre, s amelyet a szlovák kormány nem vett figyelembe.

A petíciós jog gyakorlásáról tartott meghallgatást ma az EP Petíciós Szakbizottsága. A meghallgatás, amelyen számos elismert nemzetközi szakember vett részt, a Parlament Petíciós Bizottsága által végrehajtandó reformok megvalósítását volt hivatott előkészíteni. Az EP a kezdetektől fogva nagy hangsúlyt helyez a polgárokkal történő közvetlen kapcsolattartásra, így alakult meg először 1987-ben a petíciós bizottság, a petíciós jogot 1992-ben a Maastrichti Szerződés emelte az uniós jogba. A petíció célja felhívni a figyelmet olyan európai szempontból is fontos kérdésekre, problémákra, amelyek a polgárokat közvetlenül érintik és foglalkoztatják.

„Bár kézzel fogható statisztika nem létezik, a petíciós bizottsági alelnökként eltöltött első év alapján elmondhatom, hogy a petíciók benyújtásának gyakorisága a nemzeti „vérmérséklettől” is függ. Míg egy spanyol vagy német állampolgár azonnal tollat ragad, vagy számítógéphez ül, amikor úgy gondolja, hogy ügye uniós figyelmet érdemel, addig egy közép-európai vagy akár szlovákiai polgár többször megfontolja azt, vagy lemond az ötletről” – fejtette ki Csáky Pál, az EP Petíciós Szakbizottság alelnöke.
A tavalyi EP-választás után megalakult Parlament petíciókkal foglalkozó bizottsága számos reformot kíván végrehajtani saját működésének hatékonyabbá tétele és ezen keresztül az uniós polgárok megkereséseinek gyorsabb és eredményesebb megválaszolása érdekében. A parlamenti szakbizottság belső reformjának részeként is tekinthető a mai meghallgatás, amely a témával tudományosan és a gyakorlatban foglalkozó szakembereknek adott lehetőséget az eszmecserére.

A meghívott előadók között szerepelt Jana Dubovcová szlovák ombudsman is, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy a regnáló nemzeti kormányok több esetben ignorálják a petíciókat. Példaként a szlovákiai Pered községben sikeresen megvalósított petíciót hozta fel, amely a község történelmi nevének visszaállítását célozta, a jelenlegi Tešedíkovóról a történelmi Peredre, s amelyet a szlovák kormány nem vett figyelembe.

A meghallgatást kezdeményező Csáky Pál, a Petíciós Szakbizottság alelnöke szintén kifogásolta, hogy a Szlovák Köztársaság Oktatásügyi Minisztériuma napjainkban sem kezeli kellő súllyal ama több mint 26 ezer állampolgár által aláírt petíciót, amely által a polgárok a kisebbségi oktatásügyben tervezett jogkorlátozások ellen tiltakoznak.
A meghallgatás résztvevői egyetértettek abban, hogy szükséges komolyabb lépéseket tenni a petíciók státuszának növelésére.

Csáky Pál EP-képviselői irodájának sajtónyilatkozata, Brüsszel, 2015. június 23.