A Martosi Szabadegyetem vendégelőadójaként Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő is elmondta véleményét az Európába tartó menekültáradatról és Magyarország helyzetéről.

Természetesen szóba került annak a kerítésnek a megépítése is, mellyel Magyarország a magyar-szerb határ védelmét erősíti majd.

Nógrádi György hangsúlyozta: „Mindenki rákényszerül, hogy maga találjon megoldást.” Látni kell a háttért: Magyarországon a migránsok döntő többsége gazdasági migráns. Az embercsempészek elképesztő mértékben verik át a menekülteket. Ma az embercsempészés a világ egyik legjobb üzlete. Az albán maffia 10 év alatt 1 millió embert csempészett ki Albániából. Özönlenek be a menekültek, és Magyarország kénytelen volt valamit csinálni. Ilyen körülmények között Magyarországon meg kell épülnie a kerítésnek. „A lényeg: senki sem épít szerelemből falat, drótkerítést, hanem kényszerből, ideiglenesen, hogy a saját országát és Európát védje”.

A fórum vendége volt Németh Szilárd parlamenti képviselő is, aki egyben a nemzetbiztonsági bizottság elnöke is. Elmondta, Magyarországot meg kell védeni. Az arányokat tekintve Magyarország a legveszélyeztetettebb ebben a kérdésben egész Európában. Hangsúlyozta, azok a menekült, akik életük veszélybe kerülése vagy üldöztetésük miatt (pl. háborús területről menekülnek, vagy az Iszlám állam fenyegeti őket vallási hovatartozásuk miatt) érkeznek Magyarországra, számíthatnak a segítségre, és érkezhetnek az országba a működő határátkelőkön.  Németh Szilárd hangot adott annak a véleményének is, hogy Nyugat-Európa örömmel veszi a védőkerítés építését Magyarországon, hiszen az őket is védi.

Nógrádi György hozzátette, a német köztelevízióban látta, hogyan szervezik be Afrikában a menekülteket. Azt ígérik nekik, amint Európába érkeznek, lakást, munkát és autót kapnak. A biztonságpolitikai szakértő elmondta, Magyarország nem egyedüliként cselekszik saját maga védelmében.  Példaként megemlítette, hogy Észak-Olaszországból még Dél-Olaszországból érkező menekülteket sem fogadnak be –  Európában ez általános tendencia.

Nógrádi György Martoson az Európába érkező migránsokról

A lényeg: senki sem épít szerelemből falat, drótkerítést, hanem kényszerből, ideiglenesen, hogy a saját országát és Európát védje – mutatott rá a valóságra a Martosi Szabadegyetemen Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő, egyetemi tanár.

Posted by Tények.sk on 2015. július 16.

(tények/on)