migransok3Gőzerővel zajlik a műszaki határzár építése a magyar-szerb határon, jelenleg 13 munkacsoportban 364 katona és 112 közfoglalkoztatott dolgozik a kerítés építésén – mondta a kormányszóvivő szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Kovács Zoltán közölte, az eredeti ütemtervnek és az új, augusztus 31-i határidőnek megfelelően zajlik a munka a déli határon. A honvédség állományából mintegy 900-an vesznek majd részt a határzár megépítésben, a közfoglalkoztatottak keretszáma pedig 350. A kerítésépítés költsége 9,5-10 milliárd forint körül várható. Tudatta azt is, hogy az idén – kedd estig – 107 678 illegális migráns lépte át a magyar határt.

A Baranya megyei Martonfára és a zalai Sormásra tervezett ideiglenes befogadóállomásokkal kapcsolatban a szóvivő úgy fogalmazott: kényszerű döntésről van szó, elkerülhetetlen a két – egyenként ezer ember befogadására alkalmas – átmeneti szállás létrehozása. Ezek működésére addig van szükség, amíg azt a körülmények indokolják – mondta. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy mindkettőt lakott területen kívül alakítják ki, és a kormány garantálja a települések biztonságát.

A helyszínek kiválasztásával kapcsolatos kérdésre közölte: az illetékes szakemberek és hatóságok a martonfai és a sormási helyszínt találták a legalkalmasabbnak a többi szóba jöhető közül.
A Martonfával és Sormással való előzetes egyeztetés hiányát firtató kérdésre Kovács Zoltán azt válaszolta: mivel a két ideiglenes befogadóállomás nem a települések, hanem az állam területén létesül, az állam a saját döntési jogkörében járt el. (mti)