nagy_jozsef

Nagy József a Most-Híd Európa parlamenti képviselője Közép- és Dél-Szlovákia szociálisan leszakad falvaiba telepítené az illegális bevándorlókat, azaz magyarul például Gömörbe és Nógrádba.

„Úgy gondolom, hogy nincs szükség ösztönzésre, hiszen az emberek érzik, hogy szükség van-e a menekültek befogadására” – mondta Nagy József az októberi, nyitrai előadásában. Valóban így van, az emberek érzik, sőt tudják.

A közvéleménykutatások egyhangú eredményei, a kezelhetetlen méretű népvándorlással szembeni elégedetlenség, sőt a Nyugat-Európában elharapózó erőszak, a felgyújtott menekülttáborok pontosan jelzik, hogy az emberek érzik, tudják, szükség van-e a migránsok befogadására. Az emberek válasza egyértelmű: nincs rá szükség. A tömeget ugyanis nem menekültek, hanem migránsok, azaz gazdasági bevándorlók alkotják.

Akik a viszonylag kevés menekültre hivatkozva, humanitárius kérdést próbálnak kreálni a migránsok számolatlan befogadásából, azok saját népük érdeke és akarata ellen dolgoznak – lelkük rajta. Az viszont minden határon túlmegy, hogy egy-egy politikus vagy párt, kizárólag saját rövidtávú érdekből, egész régiókat akarjon odadobni az enyészetnek. A Most-Híd európai parlamenti képviselője – aki nemrégiben megszavazta a kvótarendszert – saját szavai szerint „szociálisan kétséges csoportok” által „gettósított” falvakba költöztetné a bevándorlókat, ezzel tetézve a helyi gondokat.

Nagy József hoteljében – amely egyúttal a lakhelye is – sok hely van, ott méltó körülmények között elhelyezhetné a migráns pártfogoltjait. Ráadásul, ha a kedvükért az általuk beszélt nyelveken kiírna pár dolgot, akkor ezekkel az idegen nyelvekkel együtt végre kiírhatná magyarul is az információkat a saját szállodájában.

Minden tapasztalat azt mutatja, hogy a bevándorlók többsége hosszú-hosszú évekig a munkanélküliek sorát gyarapítja, márpedig ha valamiből, hát munkanélküliből éppen elég van már Gömörben és Nógrádban. Itt a helyi családokkal, emberekkel kell törődni, nem fokozni a problémákat! Ez persze a nem itt élő, sőt a brüsszeli jólétben üldögélő Nagy Józsefet láthatóan cseppet sem érdekli, ahogy az sem, hogy nem erre kaptak megbízást a választóktól. Mind ő, mind a pártja sokkal előbbre valónak tartja a saját érdekeit a magyarlakta vidékek érdekeinél.

A Via Nova határozottan tiltakozik a vidék tönkretétele és a Most-Híd-féle öncélú politika ellen!

Forrás: Cziprusz Zoltán, ics.sk/Felvidék.ma
A szerző a Via Nova Ifjúsági Csoport parlamenti listavezetője az MKP listáján