tuzugrasA felvidéki Pátria Rádióban érdekes jelenségekre világított rá Bárdos Gyula Csemadok-elnök és Solymos László Most-Híd frakcióvezető beszélgetése.

A téma a kisebbségi kultúrák támogatása volt. Mint ismeretes, a közelmúltban a szlovák parlament tárgyalta a törvénytervezetet, mely a szavazásnál elbukott. Mégpedig úgy, hogy még a törvénytervezet előterjesztői (azaz, a Most-Híd képviselői) sem szavazták meg teljes létszámban, hárman hiányoztak a szavazásnál (mint később hangoztatták: „igazoltan”).

Ennek ellenére a Most-Híd nagy sikernek tartja a törvénytervezet majdnem megszavazását. Sőt, Solymos László szerint pártjuk komoly eredményeket ért el, és emlékeztetett az MKP kormányzási éveire is. Itt Bárdos Gyula feltette a kérdést, hogy ki volt akkor a párt elnöke? A válasz ugyan nem hangzott el, de ismert: az a Bugár Béla, aki most a Most-Híd élén áll.

A Most-Híd most, a kezdeményezésük bukása után kezdeményezett beszélgetést a Csemadokkal, a Felvidék legnagyobb magyar kulturális szervezetével. Bárdos Gyula szerint ez ugyan kampányfogásnak tűnik, de állnak elébe.

Bárdos Gyula (aki egyébként az MKP listájának második számú jelöltje) emlékeztetett arra, hogy a közelmúltban alkotmányt módosított a kormánypárt Smer, mégpedig a Most-Híd hathatós segítségével (Bugárék kaptak is akkor hideget-meleget szlovák ellenzéki jobboldali „partnereiktől”). Megválaszolatlan kérdés, miért nem a kisebbségi kultúrák támogatását kérték cserébe? Vagy nem láttak/láthattak ennyit előre? Ha ez a felvidéki magyarság számára oly fontos törvény nem volt feltétele az alkotmány közös módosításának, akkor mi volt az ára?

Egyébként volt arra példa a szlovákiai törvénykezésben, hogy ellenzéki párt legyen sikeres, mégpedig éppen Robert Ficóval szemben. Az MKP-nak 2008-ban sikerült elérnie, hogy a magyarellenes részek kikerüljenek az oktatási törvénytervezetből. Akkor már nem a 2007-ben leváltott Bugár Béla volt a pártelnök, hanem Csáky Pál. és az MKP cserébe megszavazta a Lisszaboni szerződést. A jelenlegi MKP-pártelnök Berényi József azon ellenzéki javaslata is sikeres volt, hogy a népszámláláson magyar nyelvű kérdőívek is legyenek. Most (2012-2016) között viszont nem volt semmilyen magyar vonatkozású siker, az MKP parlamenten kívül volt, a Most-Híd ugyan bévül, de minek…

Hogy miért? Arra talán választ sejtet a párt facebook-oldala is. A most aktuális címlapképen „László Solymos” csak szlovákul szólítja meg az oldal látogatóit (mely között minden bizonnyal magyarok is vannak). Nem is olyan régen egyébként maga a pártelnök is elkövette ezt a tapintatlanságot, amit több hozzászóló is nehezményezett…

msl

Tények.sk/O.N.