euroMozgalmas napok állnak mögöttünk. Viszonylag gyorsan összeállt a kormánykoalíció, Robert Fico régi-leendő kormányfő már Andrej Kiska köztársasági elnököt is tájékoztatta a kormány összetételéről.

A Most-Híd két miniszteri széket kapott, az igazságügyi és a környezetvédelmi tárcát. Az igazságügyi miniszter székébe – amennyiben a párt országos tanácsa megszavazza a Smer-SD, SNS, Most-Híd, Sieť kormánykoalícióba való belépést, s miért ne szavazná? – minden valószínűség szerint Lucia Žitňanská ül majd be, aki ezért a posztért odadobott mindent, amit a pozsonyi kávéházi értelmiségiek szemében eddig képviselt.

A hét meglepetése volt, hogy Simon Zsolt bejelentette: a Smerrel való kormányra lépés esetén kilép a Most-Híd parlamenti klubjából, amit sokan üdvrivalgással fogadtak, már-már Simon Zsolt megdicsőüléseként emlegettek. Pedig csak az a bizonyos ágyúgolyó szabadult el megint, aminek oka ezúttal az volt, hogy a mezőgazdasági tárca Danko kezébe került. Bugár számára a zászlóshajó a korrupció elleni harc, a Kostka esetet azonban nem fogja firtatni a kormányfőnél.

A kormányon kívül maradt ellenzéki pártok képviselői a Denník N napilap kerekasztal-beszélgetésén elemezgették a választás utáni történéseket. Igor Matovič szerint a Most-Híd több politikusának kormánytámogatással tisztségeket ígértek. Példaként František Šebejt és Peter Kresákot emlegette, akikről egy ideig az a hír járta a közösségi oldalakon, de a média hasábjain is, hogy egy esetleges smeres kormány esetén távozhatnak a pártból.

Nos, nem így történt, legalábbis eddig nem, ami a már emlegetett pozsonyi kávéházi értelmiségiek tűrőképességét biztosan próbára teszi majd, pláne, ha bejönnek a Matovič által emlegetett posztok: egyesült államokbeli nagyköveti szék Šebejnek, vagy az alkotmánybírói tisztség Kresáknak.

Richard Sulík, Igor Matovič és Miroslav Beblavý, a Nu Spirit klubban tartott kerekasztal résztvevői úgy vélik, hogy több pártütő már nem nagyon lesz. „Sok minden múlik majd Lucia Žitňanskán” – mondta Beblavý, aki szerint ha Žitňanská nem támogatná a kormányt, talán az létre sem jönne. Ezt azzal indokolta, hogy Žitňanská egyfajta erkölcsi pajzsot jelent a Most-Hídban, amely ha nem létezne, többen nem viselnék el a pártban azt, ami most történik. „Ha nem változtatja meg a véleményét, akkor a Most-Hídban már nem történik semmi” – fűzte hozzá Beblavý, aki annak idején Žitňanskával együtt távozott az SDKÚ-ból.

Procházka nem hazudik, de amit mond, az nem is igaz

A beszélgetés során Beblavý többször is nagyon kritikusan nyilvánult meg a még mindig pártelnökével, Radoslav Procházkával szemben. A miniszteri székek szétosztásával kapcsolatban – Procházka a közlekedési tárcát kapta – ironikusan megjegyezte: „a közlekedési minisztériumban készülnek majd az ország alapvető reformjai”. Az oktatásüggyel és az egészségüggyel szembeni közömbösség Beblavý szerint azt jelzi, hogy még a képmutatásnak sem érezték szükségét. „Pedig a már majdnem volt kollégáimnak, no meg a Mostnak is egyértelműen ott volt ez a horgára tűzve”.

A moderátor Lukáš Fila kérdésére, hogy Beblavý eddig hogyhogy nem vette észre Procházka hibáit, páldául azt, amit most állít, hogy hazudik, Beblavý úgy reagált: „nem fogok olyan Radóval megélt történeteket mesélni, amelyek talán tapsot aratnának”. „ Radónak a feszült helyzetekre különleges koncepciója van, nem mond hazugságot, de amit mond az nem is igaz”. Beblavý azt állítja, annak veszélyét, hogy a Sieť a Smerhez csapódhat, állítólag már a választás előtt érzékelte, de nem hitte el. „Ez a kormány ugyanis tönkreteszi a Sieťet és Radoslav Procházkát is. Azt kérdeztem magamban, még ha lenne is oka fütyülni Szlovákia érdekeire, de miért fütyülne a sajátjaira?”

Azt Igor Matovič is bírálta, hogy a kormányalakítási tárgyalások során a leendő koalíciós partnerek a legkisebb érdeklődést mutatták az oktatásügy és az egészségügy iránt. „A sietyes inkább a bizniszt választotta. El tudják képzelni azt a bolondokházát a tárgyalóasztal mögött, hogy az után ugráltak, ahol a pénz van?” – fűzte hozzá Matovič.

Matovič szerint egyébként a Most-Híd és a Sieť miniszteri székeinek száma nem felel meg annak, amilyen mélyre ennél az árulásnál a szóban forgó pártok süllyedtek. Az OĽaNO elnöke szerint a programtartalom, amelynek érdekében a Most-Híd és a Sieť helyet foglaltak a születőben lévő harmadik Fico-kormányban, az európai uniós alapok szétlopkodása az elkövetkező négy évben. „A közlekedési és a környezetvédelmi minisztérium azok közé a tárcák közé tartozik, amelyek a legnagyobb mértékben merítenek az uniós alapokból. Azzal, hogy a két párt milyen tárcát választott, bizonyítják, hogy szó sincs részükről a pozitív változásokról Szlovákiában, csak a rablásból származó jutalék részarányáról.

Azt, hogy már nincs esély más kormányra, Sulík állítólag az SNS tisztújító közgyűlése után értette meg. „Volt egy háttérkommunikációm” – mondta arra a kérdésre reagálva, tulajdonképpen hogyan kommunikált az SNS-szel, amely nélkül a jobboldal sem kormányozhatott volna. „Azt üzenték, túlságosan ne törjem maga. Nyilvánvalóan megegyeztek, hogy Danko kezében marad a Fekete Péter, ami neki annyira nem is ártott” – fűzte hozzá Sulík.

Mennyi ideig tarthat ki az ilyen kormány?

Beblavý a beszélgetés során „Flexibilis Hálónak” nevezte a Sieťet, mivel már a mobilját és a mailjét is lekapcsolták, állítólag nyugodtan mondhatja ezt. A politikus nem hisz abban, hogy a Most-Híd vagy Procházka visszakoznának, a kormány szerinte nagyon stabil lehet, és aránylag sokáig kibírja. „A bizalom kimondásának pillanata a fontos, a bizalmatlanságot már nehezebben mondják ki” – vélekedik. Ellenkező a véleménye ebben a kérdésben Matovičnak, aki bízik abban, hogy ez a kormány nem sokáig bírja.

Sulík viszont a választás utáni helyzetben pozitívumokat is lát. A kormány szerinte nem lesz annyira egyöntetű, mint amikor a Smer parlamenti klubja vezetőjének, Jana Laššákovának a hüvelykujja határozott meg mindent. Sulík elképzelhetőnek tartja, hogy keresztülmehetnek a törvényhozáson olyan tárgyilagos módosítások, amelyek a vállalkozói közeget javítják majd. „De elvesztegetett évek lesznek ezek – mondta – s ez bánt a legjobban. Sokat lehetne tenni az országért, de ez nem fog bekövetkezni” – fűzte hozzá.

Sulík a kerekasztal-beszélgetésen azt is elmondta, hogy felajánlotta Beblavýnak az SaS-be való átlépést, ám az eddig nem fogadta el az ajánlatát. „Ha valakivel az történik, ami velem történt, ostobaság lenne a legközelebbi menedéket keresni, ahova becsücsülhetne. Az embernek értékelnie kell a hibáit, hogy mennyi volt a része abban, ami történt. Meg azt is, hogy van-e értelme a parlamentben ülni, s kivel” – mondta Beblavý.

Matovič viszont azt jelentette be, hogy felajánlotta az OĽaNO-val való egyesülést Daniel Lipšic Nova pártjának és Ján Budaj Alulról jövő változás nevű pártjának is. „Bízom benne, hogy jól végződik a kezdeményezés” – mondta.

Forrás: dé, Felvidék.ma