Nógrádi György (Fotó: tények.sk, on)
Nógrádi György (Fotó: tények.sk, on)

Törökország mára szembekerült minden szomszédjával, az orosz-török viszony is mélyponton van, az amerikai elnök nem hajlandó a törökkel szóba állni, a török államfőnek Kínával is volt incidense a közelmúltban, Törökország jelenleg csak Európával „szórakozik” – mondta Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatornán szombaton.

Felidézte: Törökország azzal fenyeget, hogy vagy megkapják a vízummentességet június 30-áig, vagy felrúgják a menekültválság közös kezeléséről kötött megállapodást. A vízumkényszer megszüntetéséhez Európa 172 pontos kritériumot fogalmazott meg, amelyet – az EU tájékoztatása szerint – döntően teljesítettek, ami Nógrádi György szerint annyit jelent, hogy nem teljesítették.

A szakértő azt mondta: a törökök most kezdték a modern biometrikus útlevelek gyártatását, és csak októberre készül el az első csomag. Tehát mindkét fél mellébeszél – vélekedett. Európát megpróbálják kényszeríteni, az pedig az unió potenciális gyengeségét mutatja, ha most „bedől” a törököknek – jelentette ki Nógrádi György. A törökök közben készítik elő a szíriaiakból álló csoportot, amelyet az unióba küldenének, főként mozgássérülteket és analfabétákat – tette hozzá. (mti)