Illusztrációs felvétel (pixabay.com)
Illusztrációs felvétel (pixabay.com)

A magasmarti (Szlovákia, Brehy – Zsarnócai járás) alapiskolából erőszakkal vittek el egy hétéves gyermeket. Országos felháborodás kíséri az esetet.

Az eset pénteken történt. A hétvés Marcót születésétől kezdve a nagymamája neveli. Az anya születése után néhány hónappal elhagyta őt, most igényt tart rá. Az iskolában megjelent a bírósági végrehajtóval és a Munka-, Szociális- és Családügyi Hivatal munkatársával. A tanítási óra alatt a gyermeket – bírósági végzésre hivatkozva, mely szerint a gyermeket az anyának ítélték – kicibálták a teremből. Az iskola tanítója, igazgatója tiltakozott, osztályon kívül akarta tárgyalni az ügyet – hasztalan. A gyermek kétségbeesetten tiltakozott

Miután egy blogbejegyzést követően a Denník N napilap beszámolt az esetről, országos botránnyá dagadt az ügy. Az esetről videófelvétel is készült, a facebookon már több mint 300 ezren tekintették meg – csaknem 5000 megosztással.

Szlovákia vezető politikusai is megszólaltak az ügyben. Az üggyel foglalkozik a parlament emberjogi és nemzeti kisebbségekkel foglalkozó bizottsága – mondta Erika Jurinová (OĽaNO-NOVA). Hangsúlyozta, elsődleges szempontnak a gyermek érdeke kell lennie. Natália Blahová (SaS) bizottsági tag az eljárását a Gestapo módszeréhez hasonlította. Lucia Nicholsonová (SaS) parlameti alelnök szerint Viera Tomanová gyermekvédelmi ombudsmannak haladéktalanul lépnie kell.

Andrej Kiska köztársasági elnök szerint: „az eljárás, ahogyan lefolyt, megengedhetetlen. Nem értem, hogy egy fejlett társadalomban hogyan történhet meg egy ilyen eset, mely traumatizáló a gyermek, az osztálytársak és az iskola számára is.”

Lucia Žitňanská igazságügyi miniszter is elfogadhatatlannak nevezte az ügyet, amely jelzésértékű is, hogy a bírósági alkalmazottakat továbbképzése elengedhetetlen.

Andrea Predajňová főügyészségi szóvivő szerint bűncselekmény is történhetett. Tájékoztatott arról is, hogy polgári-jogi beadvány eljárás indult, a nagymama indítványozza, hogy bízzák rá a gyermek nevelését.

Boris Kollár ellenzéki parlamenti képviselő keményen fogalmazott: „Demens bírósági végzés és egy idióta a szociális osztályról. Első gondolatom, hogy büntetőfeljelentést teszek. Tudom, hogy volt bírósági végzés, de ahogyan csinálta, kárt okozott a gyermeknek. A bíróságnak – tehát az államnak – elsősorban a gyermeket kellene védelmeznie, nem pedig egy életre szóló traumát okozni neki. (…)”

Közben azt sem tudni, hol van a kisfiú…

O.N., Felvidék.ma – Az Aktualne.sk tudósítása alapján