Május 30-án este befejeződött a Magyar Közösség Pártja járási szintű tisztújítása, az utolsó konferenciára aznap a Vágsellyei járásban került sor. Ugyancsak hétfőn zajlott az MKP ügyvivői testületeként működő Országos Elnökség utolsó ülése, amely történéseiről is Szigeti László, a párt OT-elnöke tájékoztatta portálunkat. A járási szervezetek Menyhárt Józsefet, Őry Pétert, Berényi Józsefet és Bárdos Gyulát jelölték az MKP elnöki tisztségébe, az utóbbi két jelölt nem kíván indulni.

menyhart_ory

„A tegnapi OT-ülésünkig megkaptuk az MKP 18 járási konferenciájának határozatait. (…) Az MKP országos elnöki posztjára valamennyi járási konferencia megtette vonatkozó jelöléseit. „Négy jelöltjük a következő: Menyhárt József, Őry Péter, Berényi József és Bárdos Gyula. A tegnapi országos elnökségi ülésen elhangzott, hogy az utóbbi két jelölt nem vállalja a jelölést a június 11-én Érsekújvárban zajló tisztújító kongresszuson, így Menyhárt és Őry személyében két jelölt maradt. A legtöbb járási konferencia Menyhárt Józsefet jelölte az MKP élére, de sokan jelölték Őry Pétert is. Alapszabályzatunk szerint a közgyűlésen már nem lehet további személyeket jelölni erre a tisztségre“ – mondta Szigeti.

A június 11-én, szombaton Érsekújvárban zajló tisztújító kongresszuson tehát eldől, hogy Menyhárt József vagy Őry Péter kerül-e az MKP élére. Mindketten fontosnak tartják a felvidéki magyar párt megújulását. Tehát bárki is kapjon bizalmat a közgyűléstől, az szinte már bizonyos, hogy egy új korszak kezdődik az MKP életében.

Bővebben a hirek.sk oldalán