Újraforgatták a Winnetou-sorozatot. A Karl May regényei alapján készült három részes sorozatban ismerősökre is bukkanunk, a filmet várhatóan 2016 végén mutatják be.

http://www.filmstarts.de/filme/bildergalerien/bildergalerie-18495466/

Winnetou szerepében Nik Xhelilaj albán színész (32 éves), Old Shatterhand-t Wotan Wilke Möhring 48 éves német színész alakítja. Philipp Stölzl rendező ugyanott forgatott, ahol az 50 évvel ezelőtti sorozatot, tehát Horvátország (korábban Jugoszlávia) vadregényes tájain.

Mint ismeretes, a 60-as években nagy sikerű NSZK-sorozatot készült, melynek részei ma is gyakran megjelennek a különböző tévécsatornák műsorain. Az első rész még hűen követte Karl May regényét, a többi már elég erősen szabad feldolgozású volt.

Pierre Brice és Lex Barker fél évszázada
Pierre Brice és Lex Barker fél évszázada

A film sikerét elsősorban a zseniális zene (Martin Böttcher alkotása, zenéje most is felcsendül!), valamint a két főszereplő „telitalálatos” kiválasztása jelentette. A nagy vadászt, Old Shatterhand-t Lex Barker alakította, az apacsok törzsfőnökét pedig Pierre Brice. Sajnos, Lex Barker még 1973-ban elhunyt. Próbálták később helyettesíteni, de kevés sikerrel, így három epizód után le is álltak az eredeti filmek gyártásával. Pierre Brice tavaly halt meg 86 évesen. Ők ketten nagyon magasra tették a mércét.

wgm
www.bild.de/unterhaltung/tv/gojko-mitic/kehrt-als-winnetous-vater-zurueck-44812648.bild.html / Foto: RTL

Párhuzamosan a 60-as és 70-es években az NDK is készített indiános filmeket, azokban a főszerepet általában a szerb származású Gojko Miticre bízták (Apacsok, Ulzana). Gojko Mitic egyébként az egyik Winnetou-filmben is játszik Pierre Brice-szel, mégpedig A sivatag szelleme May-regény ihlette Keselyűk között címűben. Most ismét megkeresték, 75 évesen természetesen már szóba sem jöhetett Winnetou-ként, de apját, Incsu Csunnát eljátszhatta. Egy újabb szereplőt is láthatunk az új sorozat stáblistáján, mégpedig Marie Versinit, aki az eredeti filmben Winnetou húgát, Nso Csit játszotta – ragyogóan.

Az új film készítői: RTL, Rat Pack, Rialto Film

O.N.
(Forrás: http://karl-may-wiki.de/index.php/Winnetou_(TV-Dreiteiler_2016))