A kétnyelvűség a közlekedésben volt a témája a Magyar Közösség Pártja mai, pozsonyi sajtótájékoztatójának, melyet Menyhárt József MKP-elnök, Horony Ákos és Nagy Dávid jogászok tartottak.

mkp_sajto

Menyhárt József emlékeztetett arra, hogy a Sieť párt széthullásával és parlamenti képviselőinek átigazolásával a közlekedési minisztérium a Híd párt irányítása alá kerül. Ezzel a korábbiaknál nagyobb lehetőség nyílik arra, hogy végre megoldódjon a felvidéki magyarok közösségi törekvéseinek egyik fontos ügye, a kétnyelvűség biztosítása a dél-szlovákiai közlekedésben. Az MKP a szlovákiai magyarok döntő többségével együtt bizakodva fogadja a Híd részéről ezzel kapcsolatban elhangzott magabiztos nyilatkozatokat.

A kisebbségi nyelvhasználati törvény 2011-es módosításakor elkövetett szakmai hiba – a vasúti törvény módosításának elmulasztása – idézte elő, hogy kimondott törvényi rendelkezés ellenére papíron maradt az a lehetőség, hogy a vasútállomások és megállók épületein ezek magyar neveit is fel lehessen tüntetni. Tekintettel arra, hogy a minisztérium és a pályavasút kifogásokat kereső negatív hozzáállása csak tovább rontotta az ügy megoldásának esélyeit, közösségi szempontból fontosnak tartjuk, hogy a minisztériumon kívülről érkező szakmai észrevételek a minisztérium új vezetése részéről nyitott fülre találjanak. Nem szabadna ismét elkövetni a korábbi hibát, hogy presztízsokokból nem halljuk meg a jó szándékú szakmai észrevételeket.

A civil aktivisták, magyar közéleti szereplők éveken keresztül különböző figyelemfelhívó akciókkal próbálták elérni a dél-szlovákiai vasútállomások és megállók feliratainak, illetve a közúti közlekedési táblák kétnyelvű alkalmazását. A kétnyelvűségért folytatott küzdelmek tétje gyakorlati nyelvhasználati jogaink biztosítása mellett, hogy mindenki számára nyilvánvalóvá váljon: a szlovákiai magyarok a maguk természetes nyelvi identitásával együtt egyenlő jogú polgárai ennek az országnak – hangsúlyozta az MKP elnöke.

A nyilvánvaló közösségi érdek és a rég várt politikai lehetőség egybeesése folytán az MKP konstruktívan, minden politikai és szakmai támogatást megadva kíván tenni az ügy előmozdítása érdekében, ugyanakkor a dolgokat nevükön nevezve viszonyul a Híd párt e téren eddig tett és tervezett lépéseihez.

A Híd felelőssége óriási, a kínálkozó lehetőséggel arányos. Kikerülhetetlen kormányzati szereplőként komoly lehetősége nyílott törvények módosítására, a közlekedési minisztérium irányítójaként pedig olyan lépések megtételére, amelyek törvénymódosítás nélkül is előmozdítják a kisebbségi nyelvhasználat ügyét.

Horony Ákos a vasúti közlekedésről szólt.

Meggyőződésünk, hogy a dél-szlovákiai közlekedésben a kétnyelvűség biztosítása terén a következő, szakmailag megalapozott célokat szükséges szem előtt tartani:

Vasúti közlekedés:

– a vasútállomások és megállók névtáblái ne külön kérelem alapján, hanem minden kisebbségek lakta településen kikerüljenek és ennek költségeit az állam állja, amelynek a kisebbséghez tartozók is egyformán adófizető polgárai;

– a nevek meghatározása során biztosítva legyen, hogy azok az érintett kisebbségek számára megfelelőek legyenek;

– a kisebbségi feliratok külalakja, betűmérete egyenlő olvashatóságot biztosítson a szlovák nyelvű feliratokkal;

– a vasútállomások és megállók neveinek használata ne korlátozódjon kizárólag egyetlen névtáblán történő feltüntetésre, hanem a szlovák név mellett mindig szerepeljen; a cél nem egy patyomkin-falu megteremtése, hanem a tényleges és gyakorlati nyelvhasználati lehetőségek biztosítása;

– a közlekedésben a kétnyelvűségnek nemcsak a feliratokra, hanem az írásos és szóbeli utas-tájékoztatásra, az utasokkal történő mindennapi kommunikációra is ki kell terjednie  – ez legalább olyan fontos, mint a feliratok ügye.

Nagy Dávid a közlekedés további formáit is áttekintette.

A kisebbségek lakta településeken a repterek, a kikötők és az autóbuszállomások és megállók esetében is biztosítani kell a kisebbségi nyelvek használatát.

3. Közúti közlekedés:

– a kisebbségi nyelvű helységnévtáblák egyenlő olvashatóságának biztosítása;

– a kisebbségek lakta településrészek kisebbségi nyelvű helységnévtábláinak kihelyezése (pl. Őrsújfalu);

– a járások és kerületek határait jelző kétnyelvű táblák kihelyezése;

– az egyéb földrajzi nevek közúti táblákon történő megjelenítésének biztosítása (folyók, turisztikai objektumok, stb.);

– a kisebbségi nyelvű helységnevek útirányjelző táblákon történő feltüntetése

– az útjelző táblák kiegészítő feliratainak kisebbségi nyelven történő feltüntetése a kisebbségek lakta településeken.

A sajtótájékoztató videófelvétele itt tekinthető meg.

Kapcsolódó dokumentum:

A vasúti kétnyelvűség ügye (A vasútállomások és vasúti megállók megjelölése a nemzeti kisebbség nyelvén – az események áttekintése és a törvényjavaslatok elemzése)

Forrás: mkp.sk