Két hónappal az amerikai elnökválasztás előtt Donald Trump országosan két százalékkal vezet Hillary Clinton előtt. Támogatottsága 45 százalékos. A CNN hírtelevízió kedden reggel hozta nyilvánosságra az ORC közvélemény-kutatóval közösen végzett felmérését.

Egyre többen nyilatkoznak – nyíltan vagy burkoltan – , hogy kit is szeretnének amerikai elnöknek. Nem csak az Egyesült Államokban, hanem szerte a világon. Politikusok és sztárok egyaránt.

A teljesség igénye nélkül néhány példa:

usa2
(bolboard.com)

Clinton mellett

  • Őt támogatja a jelenlegi elnök, Barack Obama –mindketten a demokrata politikusok. ennek ellenkezője volna a meglepő. A párthovatartozás azonban nem mindig egyértelmű a szimpátia terén, hiszen a napokban a Bush Intézet alapító igazgatója, George W. Bush egykori republikánus amerikai elnök egyik volt államtitkára, James K. Glassman arról tájékoztatott, hogy Hillary Clintonra voksol majd a novemberi elnökválasztáson.
  • Az amerikai hadiipar óriáscégei, amelyek adományaikkal hagyományosan a republikánusokat támogatják, az idén megtörték a hagyományt és többségükben a demokrata párti elnökjelölt, Hillary Clinton mögé álltak. (mti, 2016.08.24.)
  • Az izraeliek többsége Clintont támogatja – Izraelben jóval többen, 43 százaléknyian szeretnék Hillary Clintont látni amerikai elnökként, mint Donald Trumpot (34 százalék) – derült ki egy szerdán közreadott helyi közvélemény-kutatásból. (mti, 2016.09.07)
  • A sztárok közül Clinton hívei között emlegetik Jennifer Lopez énekesnőt, Leonardo DiCaprio, Matt Damon, George Clooney, Robert De Niro,  Julianne Moore, Salma Hayek színészeket, Magic Johnson, kosárlabdázót.
usa3
(donaldjtrump.com)

Trump mellett

  • Donald Trump, az amerikai republikánusok elnökjelöltje nyilvánosságra hozta azt a nyílt levelet, amelyben 88 nyugalmazott tábornok és admirális biztosítja őt a támogatásáról. (mti, 2016.09.06.)
  • Együtt kampányolt Donald Trump amerikai republikánus elnökjelölttel Mississippi államban Nigel Farage, a Brexitet, vagyis az Egyesült Királyság Európai Unióból történő kilépését szorgalmazó angol politikus. (mti, 2016.08.25.)
  • Vlagyimir Putyin orosz elnök ugyanúgy látszik körüludvarolni Donald Trumpot, a republikánusok elnökjelöltjét, mint annak idején Silvio Berlusconi volt olasz kormányfőt – írta terjedelmes összeállításában a Politico című amerikai lap. (mti, 2016.08.25.)
  • Orbán Viktor magyar miniszterelnök szerint „A demokraták külpolitikája Európának rossz, Magyarországnak halálos”. És hozzátette: ezzel szemben a republikánusok külpolitikája az életet jelenti hazánknak. ( Forrás: http://mno.hu/belfold/orban-trump-kulpolitikaja-az-elet-1353664 (mno, 2016. július 26.)
  • A sztárok közül Stephen Baldwin színész, Mike Tyson ökölvívó. De pozitív jelzést küldött feléje Chuck Norris és Clin Eastwood is.

Tények.sk