A dunaszerdahelyi stadion (Felvidék) eddigi elkészült részének avatóján nagy izgalommal várta a közönség az első összecsapást. Ünnep volt ez az este, mert a DAC visszatért a saját stadionjába, amely nemcsak egy sportlétesítmény, hanem a várakozások szerint egy szimbólum lehet minden felvidéki magyar számára.

dac3

„Ezt az ünnepi érzést nemcsak Dunaszerdahelyen, a Csallóközben vagy a Felvidéken lehet érezni, hanem ünnep ez az anyaországban is!”- hangzott a buzdítás a mérkőzés felkonferálásakor.

A félig kész aréna már most komoly büszkeséggel töltötte el a több mint 6000 néző szívét. Nagy volt a várakozás, hiszen a 16. forduló slágermérkőzésére került sor, ami nagy kihívás volt a DAC számára. Igaz, hogy a Fortuna Liga 11. helyén van a csapat, de tíz mérkőzést idegenben játszottak és mikor úgymond hazai pályán voltak Szencen, akkor sem érezték magukat otthon sem a csapat, sem a szurkolók.

dac5

Most az új stadionban az új edző, az erdélyi László Csaba friss erőt és új impulzust hozott a csapatnak.

A DAC szurkolók a történelmi első mérkőzésre nagy várakozással tekintettek. A DAC himnuszát ünnepi hangulatban Nyerges Attilával, az Ismerős Arcok frontemberével együtt énekelte a több ezer ember. A kezdőrúgás előtt a hagyományokhoz híven a magyar himnuszt is elénekelték a szurkolók. Az ország legjobb szurkolótábora viszont tovább énekelt, kifejezve László Csaba iránti tiszteletét, mert most először a székely himnusz is felcsendült a DAC új szentélyében.

Nevezhetjük szentélynek, mert nagyon erős hatás éri azt, aki belép a stadionba. Lenyűgöző a látvány és az érzés, amit csak a legmagasabb szintű jelzők használatával tudnánk visszaadni az olvasóknak. Az ünnepélyesség legfontosabb pillanatait úgy lehet kifejezni, hogy jó volt magyarnak lenni november 19-én, Dunaszerdahelyen, egy sporteseményen, ahol elhitte minden jelenlévő, hogy valami új és nagyszerű dolog fog történni.

dac6
Orbán Viktor miniszterelnök is eljött!

A tények a mérkőzésről. A kezdőrúgás után az eső eleredt. A 8. percben helyzetbe került a DAC, de Šemrinec kapus kikanalazta a labdát a gólvonalról. Látványos, szép, tervszerűbb játékkal került az ellenfél kapuja elé több alkalommal a DAC, mint bármikor az őszi forduló eddigi mérkőzésein. Agresszív, támadó focit láthatott a közönség. Az első félidő azonban nem hozott gólt.

A második félidőben a DAC lendülete kicsit alább hagyott, hosszú percekre beragadtak a saját kapujuk elé. A Trencsén viszont a támadásait nem tudta előnnyé kovácsolni. A 72. percben azonban egy gyors indítással kitámadtak a hazaiak és Vida több sikeres csellel jutott túl a védőkön és a jobb oldalon felfutó Živkovičnak passzolt, aki hatalmas gólt vágott be a Trencsén kapujába. A találat után a vendégcsapat nagyobb lendületbe kapcsolt, de az egyenlítés nem sikerült. A 91. percben megszerezte második gólját a DAC. Ľupták találatával a hosszabbítás perceiben beállította a végeredményt, 2:0.

dac4

Nyert a csapat, a varázslat megtörtént és mindenki boldog volt, aki részese lehetett ennek az élménynek.

A dunaszerdahelyi aréna használatba vételének társadalmi jelentőségét mutatja, hogy Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke is megtisztelte jelenlétével a történelmi első mérkőzést. A felvidéki közélet szereplői közül pedig többek között a VIP lelátón foglalt helyet Menyhárt József, Berényi József, Bárdos Gyula, valamint Bugár Béla is.

Gólszerzők: 72. Živkovič, 91. Ľupták

A csapatok összeállítása:
FC DAC: Slávik – Živkovič, Huk, Kwin, Brašeň (37. Németh.) – Ľupták, Kontár – Vida, Simon, Štepanovský (90. Mészáros) – Sarr (87. Michalík)

AS Trencsén: Šemrinec – Šulek, Kleščík, Lawrence, Skovajsa (82. Nwofor)– Paur, Gabriel, Halgoš (46. Kvocera) – Kalu, Janga, Bala (46. Makuda Udeh)

Hideghéty Andrea felvételei (Felvidék.ma)
Hideghéty Andrea felvételei (Felvidék.ma)

Forrás: Felvidék.ma, Hideghéty Andrea