Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc kitörésének előestéjén Szentpéteren (Komáromi járás) a helyi alapiskolában emlékeztek. Az ünnepség szónoka Menyhárt József, a Magyar Közösség Pártjának elnöke volt.

Színültig megtelt a Kossányi József Alapiskola és Óvoda előadóterme. A műsor elején felcsendült a Himnusz, majd az ünneplőket Bukovszky János igazgató köszöntötte.  „Ne féljünk magyarnak lenni, ne féljünk kitartani anyanyelvünk mellett” – mondta beszédében Menyhárt József MKP, aki a bátorság fontossága mellett az isteni gondviselés és az összefogás szerepére hívta fel a figyelmet.

Csodálatos látványt nyújtottak a magyar trikolórba öltözött iskolások (lásd az alábbi videón), akik énekkel, verssel, tánccal és Petőfi naplójából vett szemelvények felolvasásával elevenítették fel a 169 évvel ezelőtt történteket. Öröm és meghatódottság volt az arcokon.

A köztéri kopjafánál Bukovszky János, az iskola diákjai, Menyhárt József, Gyarmati Tihamér (megyei képviselő, a helyi MKP-szervezet elnöke) és Nyúl Rozália (Helyi Csemadok-elnök) helyezték el az emlékezés virágait.

A kultúrműsorban közreműködött az Őszirózsa kórus, a helyi óvodások elszavalták Petőfi Nemzeti dalát.

Szentpéteren március 19-én, 15 órától a baptista imaházban ünnepi istentiszteletet is tartanak 1848/49-re emlékezve. Igét hirdet Meláth Attila váci lelkipásztor, kísér a váci férfikórus. (on)