Simon Zsolt, Bugár Béla Most–Hídjának egyik alapító tagja szerint az összes eddigi kormányválság, amelyet kormánytagként megélt, és a jelenlegi között az a különbség, hogy Mikuláš Dzurinda, illetve Iveta Radičová kormányának válságai az értékekről szóltak, ez a mostani viszont csak arról szól, kié legyen a nagyobb zsákmány.

Simon Zsolt (fotó: O.N./Tények)

„Mikuláš Dzurinda és Iveta Radičová kormányaiban előbbre akartuk vinni ezt az országot, de Robert Fico kormányát csak a korrupció és a kliensrendszer jellemzi” – nyilatkozta Simon a Denník N napilappal készült nagyinterjújában.

Simon azt mondja, Lucia Žitňanská Most–Hídba történt belépésétől azt várta, fontosabbakká válnak az értékek, a gerinc. „Ma pedig nem győzök csodálkozni, mert Lucia Žitňanská igazságügy-miniszter Robert Fico kormányában.  Žitňanská és a Híd aktív hozzájárulása nélkül Robert Fico nem kormányozhatna itt. A munkaügyi miniszter Ján Richter pedig nem fedezhetné a lányok megerőszakolását egy reszocializációs intézetben” – fogalmazott Simon, aki szerint hiába hagyat jóvá a miniszter asszony valamilyen törvényt, ha van, aki csak mosolyog, mert rá nem érvényes. „Őket a biznisz köti össze, nem az értékrend” – mondta Simon a kormánykoalícióra utalva.

A független parlamenti képviselő szerint a koalíciós válság várható volt. „Ha valaki tényleg egy tákolmányt hozott itt össze, az Robert Fico. Szomorú, hogy ebben a volt kollégáim segédkeznek neki” – fűzte hozzá Simon, aki szerint a Smer mindent megtesz azért, hogy fékezze a hatalom és az erő megoszlását a régiókban. „Már a választás előtt megmondtam, hogy nem lehet szövetkezni Robert Ficóval anélkül, hogy az ember be ne sározódjon” – jelentette ki a képviselő.

Simon azonban az „egészséges”, Kotleba-mentes ellenzék viselkedésével sem elégedett.  „Mindenki csak vezető akar lenni: Sulík, Matovič és Kollár is, nem akarnak összefogni. Pedig meg kellene érteniük, hogy Mečiar leváltásához is széles összefogásra volt szükség, megalakult az SDK, s a három magyar párt is egyesült. Itt azonban az ellenzék szétforgácsolódott, s hagyja, hogy Robert Fico sikeresen szétverje” – mondta.

A MostHíd már nem létezik

Simon szerint a MostHíd képviselői is csalódottak, nem érzik jól magukat ebben a koalícióban, de most már nincs más választásuk. „Az a párt már nem létezik” – fűzte hozzá a MostHíd volt képviselője. „A Smerrel való szövetsége halálos csók volt, tönkreteszi őket. Ugyanúgy, ahogyan a Smer az első kormányában tönkretette a HZDS-t és az SNS-t, tönkreteszi a jelenlegi koalíciós partnereit is. Mindkettőt” – jelentette ki Simon, hozzáfűzve, hogy Bugár Bélának csak egyetlen lehetősége van, fenntartani ezt a kormányt, ameddig csak lehet. „Bugár Béla már nem tud kihátrálni, mert Robert Kaliňák olyan részletesen ismeri a dolgait, hogy a … tudják mijénél fogva tartja őt” – mondta.

Simon szerint Bugár Béla választói joggal érzik, hogy becsapták őket. „Igaz ugyan, hogy a Híd rajtam és Lucia Žitňanská némely megfogalmazásán kívül nem jelentette ki egyértelműen, hogy a Smerrel nem lép kormányra. Bugár Béla azonban a politikai karrierje érdekében kezdetben a jó oldalon állt. Most átment arra az oldalra, amely ellen eddig harcolt. A magyar embernek meg olyan a természete – ha egyszer átvertél, csinálhatsz, amit akarsz, nem felejtem el neked.  Bugár Béla akár aranytálcán is nyújthatja a szívét a választóknak, az erejét már nem nyeri vissza” – fogalmazott Simon, aki szerint ezen nem segít a választópolgároknak kiküldött több százezer magyarázkodó levél és az óriásplakátok sem. Szerinte az emberek olyan csalódottak, hogy már nem érdekli őket, mit ad nekik ez a kormány.

Bugár Béla hajdani második embere azt mondja, aki Bugárnak stratégiai dolgokban jelenleg tanácsokat osztogat, az nem jól teszi a dolgát, majd hozzáfűzte, ő az indián közmondáshoz tartotta magát, amikor kilépett a Most–Hídból: ha észreveszed, hogy döglött lovon lovagolsz, szállj le róla. „S tudom, hogy ez a ló a parlamenti választások során már sohasem ér célba” – fűzte hozzá Simon.

Forrás: (Denník N/Felvidék.ma)