Budapesten ma tartja XVI. plenáris ülését a Magyar Állandó Értekezlet (Máért). Az ülésen beszédet mondott Orbán Viktor miniszterelnök is. A Felvidékről a Magyar Közösség Pártja küldöttségében ott van Menyhárt József elnök és Őry Péter OT-elnök. A Máért alapító tagjaként a tanácskozás résztvevője Duray Miklós, a Szövetség a Közös Célokért elnöke is.

Kezdődik a MÁÉRT ülése – MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Orbán Viktor: A nemzetegyesítés után következik a nemzetépítés

Erkölcsileg helyes és igazságos a jelenlegi választási rendszer, kifejezi, hogy „egy nemzethez tartozunk, de különböző helyzetben vagyunk” – hangoztatta a miniszterelnök. Orbán Viktor azt mondta: a magyarországi magyarok szempontjából a mostani elrendezés helyes és igazságos, jól képezi le a valóságot: „egy nemzethez tartozunk, de különböző helyzetben vagyunk”. Hozzátette: ezért választották azt a megoldást, hogy a magyarországi magyarok két szavazatot adnak le, a határon túliak pedig egyet. Hangsúlyozta: ezen nem kívánnak változtatni, s aki ezt támadja, számíthat arra, hogy visszautasítják. A miniszterelnök arra biztatta a külhoni magyarságot, hogy minél többen vetessék fel magukat a választói névjegyzékbe és vegyenek részt a szavazáson. Egyúttal azt kérte a külhoni magyarság politikai vezetőitől, biztassák erre közösségüket.

Az elmúlt időszak a nemzetegyesítésről szólt, a következő évek pedig a nemzetépítésről fognak szólni – mondta Orbán Viktor. A kormányfő felidézte közelmúltbeli kolozsvári szavait, miszerint „a Kárpát-medencében a jövőt magyar nyelven írják”. Hangsúlyozta, hogy ez egy kormányzati szándékot kifejező mondat, a Kárpát-medencére ugyanis úgy tekintenek, mint a magyar nemzet és a kultúra kiteljesedésének tere.

Ismét kitért az új ukrán oktatási törvényre, amellyel kapcsolatban közölte: a magyar kormány nem fog kihátrálni abból az álláspontból, amely szerint a kisebbségi jogokból nem lehet visszalépni. A magyar kormány azt kéri, hogy ezt az ukrán fél is lássa be.
A miniszterelnök szerint mára a Kárpát-medencében megerősödött és versenyképessé vált az a gondolat, amely szerint a közép-európai népek abban érdekeltek, hogy mindannyian erősek legyenek.

Orbán Viktor azt mondta: a magyar nemzeti érdek az, hogy legyen erős Románia, Szerbia, Horvátország, Szlovákia és Ukrajna, és velük Magyarország szintén erős országként gyümölcsöző kapcsolatot alakítson ki.

Szólt arról is, hogy a környező országokban – vérmérséklettől függően – be-, illetve elfogadták a határon átnyúló gazdasági fejlesztési programokat.

A kormányfő kitért arra, hogy nagyon komoly nemzeti teljesítménynek tartja a migrációs hullám megállítását a déli határoknál. Külön köszönetet mondott a délvidéki magyaroknak, mert – mint mondta – ott kellett kerítést építeni, ahol egyáltalán nem akartak.
Erős anyaország nélkül nem lehetne sikeres külhoni politikát sem folytatni – mondta Orbán Viktor miniszterelnök.
Az anyaország azonban megerősödött – jelentette ki kormányfő, példaként említve, hogy így az egész Kárpát-medencét lefedő oktatási hálózatot és „szellemi erőtereket” tudtak kialakítani. Orbán Viktor úgy fogalmazott: „összefoltoztuk a nemzet szanaszét hasogatott szövetét”. Beszédében örömét fejezte ki amiatt, hogy – mint mondta – konszenzus van olyan fontos kérdésekben, mint például a külhoni magyarok állampolgársága, szavazati joga és autonómiatörekvései. Célul tűzte, hogy minden magyar, aki közjogilag is a magyar közösség részévé akar válni, megtalálja ennek lehetőségét.

Orbán Viktor miniszterelnök (k) beszédet mond a MÁÉRT ülésén. Mellette Semjén Zsolt, Grezsa István, Potápi Árpád János és Szilágyi Péter. (MTI Fotó: Koszticsák Szilárd)

Semjén Zsolt: a magyar nemzet akkor tud fennmaradni, ha minden nemzetrésze fennmarad

A magyar nemzet akkor tud fennmaradni, ha minden nemzetrésze fennmarad – hangsúlyozta Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes, A kormányfő helyettese azt mondta, a nemzetpolitika területén átgondolt kereteket és bejáratott, cizellált intézményrendszert dolgoztak ki az elmúlt években.
Úgy fogalmazott: mindent megtettek, ami szükséges és lehetséges volt.
Semjén Zsolt kitért arra, hogy a külhoni magyarság megerősítéséhez szükség van az identitás megerősítésére, aminek egyik legfontosabb eleme az oktatás támogatása. Ez kiterjed a bölcsődéktől kezdve egészen a felsőoktatási intézmények támogatásáig.
Megemlítette a Szülőföldön magyarul programot, amelynek keretében minden magyar iskolába járó gyermek személyre szóló támogatást kap, és kitért a tematikus évekre.
Szólt arról, hogy a soha nem látott gazdasági fejlesztések indultak a külhoni területeken, ami jó a külhoni magyarságnak, az ottani többségi nemzetnek, és a gazdasági fejlődés nyomán jó Magyarországnak is, azaz összességében mindenki nyer.
Megvalósult a nemzet közjogi egyesítése, megvan az egymilliomodik új magyar állampolgár, jelen pillanatban a regisztrált új állampolgárok száma egymillió ezernyolcszázötvenkilenc – közölte a miniszterelnök-helyettes.

Az ülésen a parlamenti ellenzéki pártok közül az MSZP-t Mesterházy Attila országgyűlési képviselő, a Jobbikot Vona Gábor pártelnök és Szávay István képviselő, az LMP-t Szél Bernadett társelnök képviselte.

Menyhárt József és Őry Péter a MÁÉRT ülésén, a Himnusz éneklése közben.

(szöveg és kép: MTI, intro: Tények.sk)