A SITA hírügynökség értesülései szerint növekszik Robert Fico pártján belül a nyomás Robert Kaliňák leváltására, a párt öt alelnöke Kaliňák eltávolítását követeli a belügyminiszteri posztról, de a párt alelnöki tisztségéből is.

(Fotó: SITA)

A párt szűkebb vezetésének némely tagja szerint ugyanis Kaliňák meg a vele kapcsolatos botrányok a felelősek azért, hogy a Smernek csökkent a támogatottsága a választópolgárok közt. A Ladislav Bašternák nagyvállalkozóval való összefonódását ugyanis a párt még a saját választóinak sem tudja kellőképpen megmagyarázni.

A SITA értesülései szerint öt smeres alelnök Ján Richtert is leváltaná a tisztségéből. A munkaügyi miniszternek a Tiszta Nap Reszocializációs Intézet ügyét róják fel, amelytől a miniszter egy évig nem vonta meg az akkreditációt, bár az Akkreditációs Bizottság azt javasolta.

De állítólag Juraj Blanárt is le kellene váltani a párt alelnöki posztjáról, mivel az tizenkét év elteltével nem volt képes megtartani a zsolnai megyeelnöki posztját, és jelentős hátránnyal veszített Erika Jurinovával (OĽANO) szemben. Az ő leváltását éppen Robert Kaliňák sürgeti.

Más források szerint viszont nem valószínű, hogy miniszteri szinten változás történne, sokkal valószínűbb, hogy Robert Fico csupán alacsonyabb szintű – kerületi és járási elnöki – cserékre vonatkozó döntést hoz majd.

Maga Robert Kaliňák azt állítja, hogy a helyzet nem feszült a párton belül. Újságíróknak nyilatkozva kijelentette, tanácskozni kell a helyzetről, mert a választások eredményei némely megyében ugyancsak meglepőek voltak. Azt azonban, hogy neki távoznia kellene ezért a posztjáról, elutasítja, mondván, semmi köze nem volt a megyei választásokhoz, s azok, akik sikertelenül szerepeltek, most rá akarják hárítani a felelősséget ezért.

Fico több tisztségviselővel is elégedetlen

A hírügynökség szerint a Smer több kerületi tisztségviselőjét is a leváltás veszélye fenyegeti, elsősorban Stanislav Kubáneket, a Smer eperjesi kerületi elnökét, mivel ebben a megyében sikertelen lett a megyei választások során Peter Chudík eddigi megyeelnök.

Ezenkívül a szűkebb vezetésből többen is a besztercebányai kerületi elnök, Jana Laššáková és a nagyszombati Renáta Zmajkovičová leváltásáról beszélnek. Mindkét megyében stagnál a Smer, illetőleg csökken a támogatottsága. A cserék állítólag egészen a járási elnökökig bezárólag folytatódnának.

Robert Fico kormányfő a megyei választások óta nem tanácskozott az alelnökeivel a kérdésről, s a pártvezetés több megszólított tagja is megerősítette, hogy a pártban valamennyi változás éppen tőle függ majd. Fico nem vett részt a párt szűkebb vezetésének keddi találkozóján sem.

Kaliňák minden bizonnyal a helyén marad

Végül aztán a november 10-én tartott sajtótájékoztatón úgy nyilatkozott a kormányfő, hogy szándékosan tartott egy kis szünetet, mert a választási eredmények közzététele utáni légkört szerette volna tanulmányozni. Mint mondta, bár jó maga is több képviselőre és megyeelnökre számított, ilyen a többségi rendszer, azzal nem lehet mit kezdeni. Mindezek ellenére úgy véli, a Smer továbbra is döntő politikai erőnek számít.

A pártban megvalósítandó személyi cserék kapcsán elmondta, erről a párt decemberi turócszentmártoni közgyűlésén tanácskoznak majd. „De nincs okunk semmilyen felelősségre vonásra egyetlen alelnökünkkel szemben sem” – jelentette ki.
Mint mondta, nem érti, hogyan lehetne fiaskó a választási eredmény a Smer számára, hiszen a párt most is a legtöbb képviselőt szerezte. „Persze hogy én is többet szerettem volna, de a független képviselők divatja nagyon erős” – fűzte hozzá.
Fico szerint Szlovákia a megyei választások során megerősítette, hogy standard demokratikus állam. „Nem vagyunk maffiaállam, hanem európai demokrácia. Külföldön senki sem róhatja fel nekünk, hogy ezeket a belső demokratikus folyamatokat nem tudtuk uralni” – fogalmazott Fico. Kormányfőként ezért megköszönte mindenkinek, hogy részt vett a választáson, és gratulált a jelölteknek is. „Értékelem az extrémizmus vereségét is. A fasizmus itt settenkedik, ezért az eredményeket lelkesítőnek tartom” – fűzte hozzá Fico.

Forrás: SITA/Felvidék.ma