Így kell szurkolni, ahogy a DAC B-Közép teszi! “A MAGYAR NEMZETÉRT” – már a szeptember 9-i Magyarország-Szlovákia mérkőzésre is “hangoltak”.

A dunaszerdahelyi MOL Arénában telt ház előtt – 11 679 néző – a DAC 5:2-re győzött a bajnok Slovan ellen.

A szlovák államünnepen ragyogó időben kezdődött el a Fortuna liga 7. fordulójának rangadója. A DAC a következő összeállításban játszott: Jedlička – Koštrna (K), Kružliak, Beskorovainyi, Davis – Oravec, Vida Máté – Blackman (90+1. Taiwo), Fábry (88. Divković), Vida Kristopher (90+1. Veselovský) – Ramirez. Mint ismeretes, a csapatkapitány Kalmár Zsolt még felépülőben van, műtét után (Szlovákia ellen sem játszhat a szeptember 9-i EB-selejtezőn).

A mérkőzés hagyományosan kezdődött, a Nélküled és a nemzeti Himnuszunk eléneklése mellett a B-közép csodálatos kék-sárga füstkoreográfiával tette még emlékezetesebbé a kezdetet. A folytatás még szebb lett!

Az első félidőben két tizenegyesből lőtt góllal indult a mérkőzés (18. perc Šporar), majd Davis a 36. percben. A pozsonyiak viszont emberhátrányba is kerültek, miután De Kamps piros lapot kapott. És ez végérvényesen meghatározta a játék további kimenetelét.

11-esből egyenlített a DAC, majd rúgott még 4-et!

Már az első félidőhajrájában Vida (45+) Kristopher bevette a pozsonyi kaput, a másodiki félidőben pedig folytatódott a góltermés. Ramirez fejesgólja a 52. percben 3:1-re növelte a sárga-kékek előnyét,az 54. percben Abena szépített. Ezután jött a Fábry-bomba (69. perc), Ramirez pedig a 75. percben megadta a kegyelemdöfést a Slovannak.

Gólöröm 5x! Nemzeti ünnep Dunaszerdahelyen!

„Az éjjel soha nem érhet véget”… És jött az ünnepélés, játékosok, közönség, MINDENKI. A B-Közép még arra is emlékeztetett, hogy szeptember 9-én egy nagyon fontos meccs lesz!

Kép és szöveg: O.N. / Sz.M.