Tisztelt Olvasó, amióta cikket írok a lapba, még nem fordult elő, hogy ne érkeztem volna aktuális írással. S hogy ez most se legyen így, az augusztus 20-án, Somorján elmondott beszédem szövegét közlöm. Ez volt az első somorjai beszédem, így picit izgultam miatta, de igyekeztem jól felkészülni. A felkérésért köszönet az Immortal PT-nek – akik pont 20 éve állították fel Szent István somorjai szobrát –, és köszönet mindenkinek, aki segített és támogatott.
„Mondják, hogy nem beszédeket kell mondani. Cselekedni kell. Én most mégis itt állok Önök előtt, s beszédet készülök mondani.
Mélyen tisztelt somorjaiak!
Somorja ma végvár. Ma, augusztus 20-án itt állok Önök előtt, s látom, olyanok jöttek ma ki ide, akik közül a legtöbben ezt tudatosítják is.
1083-ban Szent László ezen a napon avatta szentté az államalapítót, akit az évszázadok során rengetegen próbáltak megrágalmazni, mindhiába: Szent István királyunk olyan országot alapított, melyre 1000 év távlatából is büszkék lehetünk.
A hagyomány szerint 1038. augusztus 15-én, Boldogasszony napján, végső óráiban Szent István felajánlotta a koronát és ezzel együtt az országot Máriának, majd ő maga is ezen a napon tért meg Teremtőjéhez. Onnantól kezdve a Szűzanya Magyarország örökös királynője, patrónája és oltalmazója. Ugyanúgy, mint városunké, mely az Ő nevét viseli.
Most arra kérem Önöket, forduljanak hátra pár másodpercre! Nézzenek fel városunk több mint 1000 éves templomára és tornyára. Az épület tiszteletet parancsolóan magaslik fölénk, s akinek már volt szerencséje eltölteni benne egy kis időt egyedül, csendben, az tudja, hogy az ódon falak és a megszentelt tér mesél. Mesél a múltról, figyeli a jelent és üzen a jövőbe. Ha jól figyelünk, innen, a templom tövéből is meghalljuk az üzenetet.
Mesél a múltról: Szent Istvánról, aki ismerte ezt a templomot; Hunyadi Mátyásról, aki gyakran vadászott Somorján és II. Rákóczi Ferencről, aki a szabadságharc végén jött a városba. A 48-as forradalom Pipagyújtó mellett zajló küzdelmeiről, a 100 évvel ezelőtti gyalázatról, mely Somorját leszakította a Magyar Királyság testéről, de dr. Jankovics Marcell 1926-os beszédéről és a somorjai Teizl Józsefné Hirschler Irénke szavalatáról is, amit 1938-ban Horthy bevonuló magyar honvédei tiszteletére szavalt a Fő téren, s akit aztán 7 év múlva több száz somorjai családdal együtt kitelepítettek. De történeteket suttog a kommunizmus városrombolásáról és a rendszerváltoztatás után történt sok-sok megalkuvásról is…
De az ódon falak nemcsak a múltról mesélnek, az ódon torony ma is éber és figyel. Figyeli azokat, akik ma gyerekeikhez magyarként szlovákul beszélnek, s elveszik tőlük őseik nyelvét. De figyeli azokat a polgárokat és vezetőket, akik még nevüket sem képesek magyar formában használni. Pedig a változtatás ingyenes. S éberen kémleli az okokat és döntéseket is, amik miatt az elmúlt harminc évben Somorja magyar lakossága jövőre valószínűleg 50 százalék alá fog csökkenni…
Somorja ma végvár. A kérdés pedig az, hogy megtartjuk-e. Hogy megtartjuk-e azt a kultúrát, amely nemcsak a magyar nyelv és a történelem, hanem őseink hagyatéka, melyet már több száz évvel Szent István előtt kezdtek átadni régi mesterségek formájában, s amelyek apáról fiúra szálltak. De a népdalok, mesék és mondák is, melyeket a nagyszülők adtak át az unokáknak, s a dédszülők meséltek el téli estéken.
Szerencsére még semmi sincs veszve, mert most a somorjaiakon a sor. A fiatalokon, akiket nem szabad, hogy megtévesszenek a külsőségek: rá kell jönniük, mekkora érték és élmény megélni a magyar hagyományokat. Aki ebben kételkedik, kérdezze meg a csalisokat. De középkorúak közül is egyre többen jönnek rá, hogy a pénz nem minden, s kezdenek újra a megélt hagyomány és a közösség felé fordulni. S az idősek iránymutatásán is sok múlik. Ők már tapasztalják, milyen az, ha az unokák szlovákul szólnak hozzájuk.
Tisztelt ünneplő közösség!
Az Önök mögött álló ódon templom és a torony nemcsak mesél, nemcsak figyel, de üzen is nekünk. Azt üzeni 1020 évvel István megkoronázása után, hogy sincs helye a megalkuvásnak, amikor a nyelvünkről van szó, sem az árulásnak, ha szeretett városunkról. Sem a félelemnek, sem a lemondásnak, de beolvadásnak sem.
A múltunkat eltörölhették, történelmi épületeinket lebonthatták, műkincseinket elherdálhatták, közösségeinket szétzilálhatták. De ha visszatérünk szüleink és nagyszüleink tudásához, a magyar hagyományokhoz és Szent István keresztény törvényeihez, s abból kezdünk el építkezni, akkor hiába a szlovák elnyomás, hiába az vegyes eszméket hirdető hamis próféták, hiába az új nyugati káros ideológiák és hiába a sátán mesterkedése! A somorjai magyarság élni fog!
És tulajdonképpen igazuk van azoknak, akik azt mondják, hogy nem elég beszédeket mondani. Mert nem elég beszélni, cselekedni is kell!
Édesapámtól 2006-ban érettségire Jankovics Marcell: Húsz esztendő Pozsonyban c. könyvét kaptam, melybe a következő idézetet írta:
„Hiába múlja felül az árulók száma a helytállókét, mégis a helytállást kell a természetes és rendes magatartásnak tekintenünk.“
Álljunk hát helyt együtt e Somorjai végváron, hogy 100 év múlva dédunokáink is büszkék lehessenek, amikor e templom falai majd rólunk mesélnek.
Köszönöm, hogy meghallgattak.
Méry János
(Nyomtatásban megjelent a Csallóköz hetilapban)