A DAC egyenlítő gólja előtti pillanat (fotó: O.N. / Tények.sk)

A dunaszerdahelyi DAC a Slovant fogadta a Fortuna Liga 11. fordulójának zárómérkőzésén, amely 1:1-es döntetlent hozott. 

A mérkőzésnek óriási tétje volt, a győztes csapat első helyen áll majd a Fortuna Ligában, ezenfelül két ősi rivális csapott össze a MOL Arénában. A meccset az m4 is élőben sugározta. Néhány napja még úgy tűnt, nézők előtt rendezhetik a rangadót, ám a szlovák állami szervek érthetetlen módon megtiltották, hogy a DAC negatív koronavírusteszttel rendelkező szurkolók előtt szervezze meg a mérkőzést, ráadásul a DAC ezt ingyen és a Szlovákiában érvényben lévő rendelkezésekkel összhangban akarta megtenni…

Kalmár kapura tör

Egy másik „előjátéka” is volt a rangadónak, hiszen a Slovan a meccs elhalasztását kérte, azzal indokolva, hogy többen koronavírus-fertőzöttek, és nem tudnak a legjobb csapatukkal kiállni. A Slovan kérését elutasították, ám a pozsonyi csapat mégis ismerősen csengő nevekkel állt ki a találkozóra.

A csapatok a következő felállásban kezdték a játékot.

DAC: Jedlička – Blackman, Müller, Kružliak, Davis – Njie, Balić, Schäfer – Divković, Ramirez, Kalmár
Slovan: Greif – Pauschek, Abena, Bajrić, De Marco – Nono, Holman – Čavrić, Weiss, Ratao – Medved

Schäfer András veszélyezteti a Slovan kapuját

A jó iramú mérkőzésen a vendégek Kružliak öngólja révén jutottak vezetéshez a 26. percben. A DAC nagy erőfeszítésekkel próbálkozott, ez végül a 33. percben érett góllá. Egy közeli szabadrúgásból Balic szépségdíjas gólt lőtt.

Holman a labdával

A meccsen egyébként három magyar válogatott labdarúgó is játszott, a DAC-nál Kalmár és Schäfer, a Slovannál pedig Holman.

Bernd Storck, a DAC mestere

A második félidő gól nélkül maradt, így a döntetlen azt jelenti, hogy a Fortuna Liga tabelláját a dunaszerdahelyi DAC továbbra is két ponttal vezeti a Slovan előtt.

Nézők nélkül. Nem a DAC-on múlott – most sem…

O.N./Tények.sk