Nem nosztalgiázós típus Kovács Kati, inkább a jövőbe tekintene, hogy tudja, mi lesz 100-200 év múlva – ezt ő maga vallotta be a NYÁR 21-ben, amelyben még azt is elárulta: még ennyi színpadon töltött idő után is izgult fellépése előtt a hosszú kihagyás miatt.

„Másfél év kihagyás után volt bennem egy kicsi félelem a színpadra lépés előtt” – árulta el Somossy Barbarának és Forró Bencének a NYÁR 21 szabadtéri stúdiójában Kovács Kati. A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas előadóművész a pandémia kapcsán próbált jó élményeiről is beszámolni, mint mondta: ez az időszak arra volt jó, hogy kiderüljön, milyen kevés ruhára van szüksége az embernek, ha nincs színpadon.

Az énekesnőről kiderült az is, hogy a múlt helyett inkább a jövővel szeret foglalkozni. „Nem gyűjtök relikviákat, nem vagyok nosztalgiázós alkat. Inkább azt szeretném tudni, mi lesz 100-200 év múlva, olyan boldog lennék, ha még akkor is élhetnék” – vallotta be az énekenő.

Kovács Kati több dallal is megörvendeztette a közmédia nézőit, ám a révfülöpi mólónál is számos rajongója nézte előadását. A Duna Televízió műsorán kívül szerencsére most már sok helyszínen lehet majd találkozni vele. A közeljövő koncertjeiről részletesen is beszámolt a NYÁR 21-ben. A beszélgetés IDE kattintva újra is nézhető.

A közmédia megújult nyári magazinműsora, a NYÁR 21 kibővített tartalommal Magyarország teljes turisztikai portfóliójából válogatva, az élmények legjavával várja a Duna Televízió nézőit hétfőtől szombatig 10.00-12.00 óra között, vasárnap pedig 6.50-től a heti adások legjobb pillanataival.

Forrás: Győrffy Réka / mtva