Megérdemelt győzelem, DAC-Liptószentmiklós 3:1 (fotó: Sz.M./Tények.sk)

A felvidéki bajnokságban, azaz a Fortuna Ligában lejátszotta első hazai mérkőzését a dunaszerdahelyi DAC, amely jó játékkal otthon tartotta a három pontot a liptószentmiklósiak ellen.

Nem volt egyszerű, hiszen a vendégek rögtön a mérkőzés elején a vendégeknél Andrić kihasznált egy lepattanó labdát, és az Jedlička hálójába bombázta. A DAC komoly erőbedobással küzdött az eredmény megfordításáért, azonban csak az első félidő hajrájában sikerült egyenlítenie. De milyen góllal?! A magyar válogatott Schäfer András Európa-bajnoksági formában játszott, elegáns, távoli, szépségdíjas gólt lőtt.

A második félidőben is látszott, hogy a hazai csapatnak csak a győzelem elfogadható, hiszen a balszerencsés ligarajtot követően (vereség Nagymihály vendégeként), a Partizán Belgrád az európai küzdelmektől búcsúztatta a DAC-ot. Az 57. percben Divković bombája a kapufán csattant, a labda játékban maradt, azt végül Taiwo juttatta a halóba, megszerezve erre a vezetést is. A vendégek ezt követően ismét megpróbálkoztak a támadással, és a dunaszerdahelyi kapusnak bravúrjára is szükség volt a vezetés megtartásához. Az ötperces ráadásban Sharani találata állította be a végeredményt: 3:1 a DAC javára.

Csak egy percig volt 0:0… (Fotó: Sz.M./Tények.sk)

A DAC összeállítása: Jedlička – Kružliak (K), Beskorovainyi, Brunetti – Vera (60. Moumou), Schäfer, Njie (Veselovský), Ciganiks – Rymarenko (67. Balić) – Divković, Taiwo (79. Sharani)

Németh Antal, a DAC vezetőedzője hangsúlyozta: „Meg kellett oldanunk a feladatot, hogy visszaállítsuk az önbizalmunkat arra a szintre, ahol a három korábbi meccs előtt volt. Nemcsak a három pontért küzdöttünk tehát, hanem az önbizalmunkért és a szurkolóinkért is. Tudom, hogy három elvesztett meccs után nekik sem volt könnyű. Nem volt egyszerű az első percben szerzett gól után, de ma ezt megoldottuk.”

Végre nézők előtt… (Fotó: Sz.M./Tények.sk)

A mérkőzést 3446 néző előtt játszották. A DAC egy hét múlva Szeredbe utazik.

ON -SzM – Tények.sk