Berényi József a felvidéki nagymegyeri ünnepség szónoka (Oriskó Norbert felvétele)

Nagymegyeren a Csemadok helyi szervezete és a római katolikus plébánia közösen emlékezett Szent Istvánra. Államalapító királyunk szobra előtt Berényi József mondott beszédet.

Előbb szentmisét tartottak a nádszegi Szent Miklós-plébániatemplomban, majd a közeli Szent István-szobornál folytatódott az ünnepség. A résztvevőket Bittera Zsuzsanna helyi Csemadok-elnöke köszöntötte, köztük Jankovics Gyula tanácsot Magyarország nagykövetségéről, Berényi Józsefet, Nagyszombat megye alelnökét, Polák László és Soóky Marián megyei képviselőket is. A magas színvonalú kultúrműsorról Csémi Csillag Virág és Zsoldos Virág Ágnes gondoskodtak.

Berényi József Szent István királyról szólva emlékeztetett arra, hogy államalapító műve sikeres volt, egy befogadó országot hozott létre. „Nem igazak azok az állítások, hogy a Magyar Királyság elnyomta a kisebbségeket. Ellenkezőleg, abban mindenki megtalálhatta saját otthonát” – mondta. Rámutatott arra, hogy fiához, Imre herceghez irt intelmeiből ma is sokan és sokat meríthetünk. A király alázattal, szeretettel, odafigyeléssel irányította az országot, ahogy egy igazi uralkodónak kell. Ugyanakkor országa lehetőséget biztosított a kereszténység fejlődésére.

Szent István örökségéből ma is merítenünk kell, hiszen komoly kihívások elé nézünk, válságok sorozatával kell szembenéznünk, köztük a koronavírus-járvány, a szomszédban zajló háború és az aszály okozta nehézségek. Berényi József tagja az Európai Unió Régiók Bizottságának, brüsszeli tapasztalatai alapján is felhívta arra a figyelmet, hogy az a neoliberális tobzódás, ami az EU országaiban zajlik, az a keresztény gyökereinken alapuló értékrendszert akarja kiirtani. Példának hozta fel, hogy az EU-ban nem ment át az a javaslat, amely kimondta volna, hogy Európa a zsidó-keresztény kultúrára és hagyományokra épül. Mint mondta, a mai problémák megoldására elsősorban nagyhatalmi érdekre van szükség, ám a helyzet javulását mindannyian elősegíthetjük azzal, hogy közösen végezzük el a napi feladatainkat a szülőföldön való boldogulásunk érdekében.

„Szent István államférfi volt. Az államférfi nem a pillanatnyi hangulat alapján dönt, hanem kiértékeli a környezetében zajló eseményeket, és ha szükséges, nehéz döntéseket hoz” – mondta az ünnepség szónoka. Hozzátette, hogy így cselekedett a felvidéki Esterházy János is, akinek életpályájára szintén példaként tekinthetünk. „Közösen kell alkotnunk. Itt élned, halnod kell – ahogy a költő mondta.” – mondta Berényi József.

O.N.

Felvidék.ma, Tények.sk, mkp.sk