Néhány perccel a Gorilla-tüntetés egyik szervezőjének, Lucia Gallovának az előállítása előtt az Aktuality.sk szerkesztőségének nyilatkozott. Az interjú az alábbiakban olvasható.

A parlament előtt olyan transzparensekkel is gyülekeztek az emberek, amelyeken a 99% vezető képviselőit is Gorilláknak tüntetik fel. Ön tudja, kik ezek az emberek és hogy honnan jöttek?
Nem tudom, kik azok, nem ismerem őket.

Nem tartja ezt provokációnak, hiszen a Gorilla más politikai pártokról szól?
Az a provokáció, hogy ezek a miniszterek és képviselők teljesen figyelmen kívül hagynak bennünket. Úgy gondolom, hogy az a provokáció, hogy ezek a rendőrök kordonokat állítottak fel, és jelenleg nem foglalkozom egy transzparenssel. A lényeggel foglalkozom, azaz, hogy mindnyájan fütyülnek ránk.

Ez a provokáció azért is érdekelne, mert Önnel összefüggésben azt rebesgették, hogy együttműködik a 99% mozgalommal.
Ez nevetséges. Körözött valamiféle videofelvétel, amelyen nem is én vagyok. Csak valamilyen cím volt ott. Csalódott vagyok, hogy az emberek elhiszik mindezt. Azon a felvételen nem én voltam. Életemben nem találkoztam senkivel a 99%-ból. Azt sem tudom, hol van a székházuk. Peter Tóth urat sem ismerem. Az egész csak egy nevetséges lejárató kampány ellenem.

Azaz semmi közük sincs egymáshoz?
Egyáltalán semmi.

Az utóbbi napokban Igor Matovič is támadásba lendült a 99 % ellen, nem lehetnek az ő emberei azok az emberek, akik az említett transzparenseket tartják?
Nem hinném. Én most mással foglalkozom. Nekem a lényeg a fontos, hogy betartsák a jogainkat, és hogy megváltozzanak itt a dolgok, hogy jobban élhessünk.

Olyan információk is felmerültek, hogy a tüntetések szervezői politikai párt alapítását fontolgatják. Igaz ez vagy nem?
Fogalmam nincs, honnan szerzik Önök az értesüléseiket. Ez teljes értelmetlenség.

A részvétel nem a legjobban alakul, kevesen jöttek el…
A hét közepén járunk, mindenki dolgozik. Éppen most kaptam a hírt, hogy Nyitráról is készülnek ide. Az embereken múlik, hogy eljönnek-e vagy sem, nem beszélhetek a nevükben, a magam nevében beszélek, hogy itt vagyok és teszem, amit csak tudok, hogy ezek az emberek ne vegyenek semmibe bennünket, mert nagyon dühös vagyok emiatt.

Hány emberrel számolnak ma itt?
Nem tudom megbecsülni, minden azon múlik, hogyan döntenek Önök. A közösségi oldalon pár százan jelentkeztek, meglátjuk, tényleg nem tudom.

A tüntetésnek a Penta épülete előtt kellene folytatódnia, még mindig érvényes ez?
Ma elmegyünk a Penta elé.

Tudomásom van arról, hogy korábban a szervezők között nem volt egyetértés e téren. Némelyek attól tartottak, hogy esetleg vagyonrongálásra kerülhet sor. Mi változott ez ügyben?
Persze, de jelenleg olyannyira kiélezett a helyzet, hogy valamit tennünk kell, hogy azok az emberek meghallgassanak bennünket. Nem azt mondom, hogy támogatom, hogy valamit szét kell verni, ezzel nem azt állítom. Csak azt mondom, hogy valamit tennünk kell, mert mindenki semmibe vesz bennünket, és ha ez az egyik lehetséges út, hogy meghallgassanak, akkor szívesen kihasználom.

Azt mondja, hogy a politikusok semmibe veszik Önöket. Kit szólítottak meg, és hogyan válaszolt?
Sulík úr beszélt velem, Elmondta, miért nem tették bele a programjukba a büntetőjogi mentelmi jog megszüntetését. Megkérdeztem tőle, miért nem akarja ezeket az embereket a parlament elé engedni, erre nem válaszolt. Azután rákiabáltam Žitňanská asszonyra, aki teljesen figyelmen kívül hagyott. Hívtam, hogy jöjjön ki, mert itt kint erőszakot alkalmaznak az emberekkel szemben.

Mi történt és mi történik itt?
Összeütközések voltak a rendőrséggel, megnézhetik. Még Matovič úr is itt volt, de vele nem tudtam beszélni és most Galko úr kísért el bennünket a parlament irodájába. Azt akarom, hogy betartsák az alkotmányos jogainkat, hogy elengedjék az embereket, hogy a rendőrség ne gátoljon bennünket a szólásszabadságunk érvényre juttatásában.

Aktuality.sk, 2012. február 29. nyomán