(Fotó: pixabay és archív felvétel Bugár Béláról)

Alig tizenöt évvel ezelőtt az MKP a zavaros politikai viszonyok között még a szlovákiai közélet legbiztosabb pontjának tűnt, a párt élén a „karizmatikus” Bugár Bélával. Sok szlovák kimondottan irigyelte Bugárt a magyaroktól, és olyan vélemények is gyakran elhangzottak, hogy ha szlovák lenne, szívesen látnák miniszterelnökként, sőt, akár köztársasági elnökként is.

Azóta sok víz lefolyt a Dunán. Bugár Béla előbb új pártot alapított, és a magyar egység megbontását sokan azóta sem bocsátották meg neki. De a magyarok egy másik (bár egyre fogyatkozó) része továbbra is bízott benne. A vegyes pártnak sok tízezer szlovák szavazót is sikerült megnyernie. Történt aztán, pontosan két évvel ezelőtt, hogy Bugár a Smer leváltásának ígéretével próbálta választótáborát tovább növelni. Az eredményt jól ismerjük: ígéreteit sutba vágva összeállt a Smerrel és az SNS-el. A kormányzáshoz azóta is olyannyira ragaszkodik, hogy Robert Fico pártja mellett még Ján Kuciak és menyasszonya tavalyi meggyilkolása után is hűségesen kitart.

2019 márciusára így vált a szlovákok kedvenc magyarjából, és sok szlovákiai magyar legmegbízhatóbb képviselőjéből az ország egyik legelutasítottabb politikusává.

Most megnéztük, milyen kommenteket írnak Bugárnak saját egykori szlovák választói facebook-oldalán.

Íme! (A magyar fordítás után láthatóak a szlovák eredeti másolatok is, melyekből a vezetékneveket és az arcképeket töröltük)

„Bugár úr, őszintén Ön volt számomra a legszimpatikusabb, de az utóbbi években annyiszor fordított a köpönyegén, hogy inkább a zöldek pártjára fogok szavazni, semmint Önre.”

„Ismerek olyan észak-szlovákiai szlovákokat, akik a Hídra, mint polgári pártra szavaztak. Mindannyian mélyen megbánták! Egy marék zabért eladta nem csak önmagát, de a polgárokat is.”

„Szégyen vagy, nem demokratikus jelölt.”

„Komolyan azt gondolja, hogy tovább jut a második körbe? Egy kis önreflexió nem ártana Önnek, és főleg ne diszkreditálja a Szlovákiában élő magyarokat.”

„Tisztelt Bugár úr, mielőtt összeállt volna Ficoval és Dankoval – ami a szememben óriási hiba volt – nyugodtan Önre szavaztam volna az államfőválasztáson. De most elfogadhatatlan számomra, már csak azért is, mert nem tudom biztosra, hogy Fico és Danko urak számára nem vált-e zsarolhatóvá valamilyen üggyel. Még egyszer nagyon sajnálom, hosszú éveken át az egyik legjobb politikusnak tartottam, de talán most eljött az idő, hogy kiszálljon a politikából.”

„Bugár úr, néhány évvel ezelőtt őszintén nagyra becsültem és komolyan megemeltem Ön előtt a kalapomat. Akkoriban azt mondták, hogy Ön más, mint Mečiar, Dzurinda vagy Slota. Aztán múltak az évek, jött Fico, és a harakter. Most már semmiféle esélye nincs az államfőválasztáson. Hogy miért? Tudja Ön azt jól. Itt a megfelelő idő a távozásra. Köszönjük.”

„-A politikába történő belépése hiba volt.
– Hívő ember másként viselkedik, mint Ön.
– Ha már Istenre hivatkozik: mond Önnek bármit is a Tízparancsolat?”

„A reputációját azzal tudná helyrehozni, ha visszalépne Čaputová javára. A politika legaljára süllyedt, amikor összeállt Ficoval és Dankoval. Korábban egy nagyon elismert politikus volt. Kár Önért, nagy csalódás.”

„Én rá szavaztam a választásokon és ennek megfelelően most szégyenkezem. Soha többé egy Bugár vezette párt az én szavazatomat nem kapja meg. Egyetlen szavát sem hiszem el!”

„Bugár úr, bocsánat, de a maffia most a legmagasabb szinten áll kapcsolatban a kormánnyal. Vagy Ön egy másik országban él, mint én? Ön ezt komolyan nem veszi észre? Olyan mélyre kellett süllyednie, hogy Fico képviselő közvetítője lett? Önből nem lesz elnök és remélem, hogy a parlamentbe se fog bejutni.”

Tények.sk