Illusztráció (székelyföld.ma)

Véghajrájához érkezett a nemzeti régiók európai uniós védelméért indított aláírásgyűjtés – hangzott el szombat reggel az M1 aktuális csatornán. Dabis Attila, a kezdeményezést indító Székely Nemzeti Tanács külügyi megbízottja közölte: az ügy sikeréért még négy országban van szükség további aláírásokra.

Litvániában és Horvátországban várhatóan a következő órákban összegyűlik a szükséges számú aláírás – fűzte hozzá. Ismertette: Litvániában, elsősorban az ország lengyel közösségének segítségével, a szükséges aláírások 90 százaléka, Horvátországban a drávaszögi magyarok, a szerb és cseh közösségek támogatásával 87 százaléka gyűlt össze. A harmadik Spanyolország lehet, ahol a katalán és a baszk kisebbség segíti a nemzeti régiók ügyét, a negyedik pedig Szlovénia, ahol a szükséges aláírások harmadát sikerült eddig összegyűjteni.

Az aláírásgyűjtés előző hullámának tanulsága, hogy az utolsó napon is lehet nagy sikert elérni, hiszen május 7-én 190 ezer aláírás gyűlt össze

– hangsúlyozta Dabis Attila.

Az aláírásgyűjtés tavaly május 7-én indult; a koronavírus-járványra való tekintettel november 7-éig meghosszabbították az eredetileg egyéves határidőt azon kezdeményezések esetében, amelyek március 11-én már folyamatban voltak.

Az európai polgári kezdeményezés jogintézménye lehetővé teszi, hogy az Európai Unió állampolgárai közvetlenül felkérjék az Európai Bizottságot, terjesszen elő jogalkotási javaslatot a hatáskörébe tartozó területen. A polgári kezdeményezést a 27 uniós tagország közül legalább hétből származó, legkevesebb 1 millió uniós polgárnak kell aláírásával támogatnia. A hét tagállam mindegyikében össze kell gyűjteni az adott országra vonatkozó minimálisan szükséges számú aláírást. Eddig Magyarországon, Romániában és Szlovákiában haladta meg az aláírások száma a népességarányos nemzeti küszöböt.

Forrás: Felvidék.ma