Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

A kommunista diktatúra idején Amerika a szabadság szimbóluma volt. Most pedig Amerika (is) tanul Magyarországtól. Az „Isten, haza, család” égisze alatt Budapesten tartanak konzervatív fórumot (Conservative Political Action Conference).

De nem csak Amerika, hanem az Európai Unió országai számára is példaértékű lehet Magyarország, hiszen Orbán Viktor miniszterelnök megnyitó beszédében – az első sorban  ülők között – barátjaként üdvözülhette Václav Klaust, Csehország volt kormányfőjét és köztársasági elnökét.

Az MTI tudósítása szerint sorsdöntőnek nevezte a 2024-es évet Orbán Viktor miniszterelnök a CPAC Hungary konferencián mondott beszédében.  A kormányfő közölte: 2024-ben az Egyesült Államokban elnök- és kongresszusi választások lesznek, Európában pedig európai parlamenti választások. Ez a két helyszín ki is jelöli a nyugati civilizációért folytatott harc két frontját – fogalmazott. Azt mondta, „ma egyik sincs a kezünkben, pedig mind a kettőre szükségünk van”. Két év van felkészülni – jelezte Orbán Viktor, hozzátéve: a magyar lecke az, hogy nincs csodafegyver, „csak meló van”.

Tények.sk/ON