Az üres polcok az EU-s szakértők szerint – Szabó József fb-jegyzete

Szabó József közgazdász a közösségi oldalán rámutatott arra, hogy félrevezetően tájékoztat az Euronews az Oroszország elleni szankciók hatásáról.

Szemle:

És most szó szerint idézem az egyik veretes gondolatot:

„A felmérések azonban azt mutatják, hogy az emelkedő árak és a hiánygazdaságtól való félelem egyre inkább eluralkodik. Moszkvában, Oroszország legnagyobb városában a nyugati üzletláncok számos boltja bezárt, a bevásárlóközpontokban egész sorok állnak üresen. A moziknak be kell zárniuk, mert nem vetítenek már hollywoodi filmeket, sokan kalózoldalakon nézik meg ezeket a filmeket.”

„Hát, azt nem tudom, hogy a hollywoodi filmek milyen hatással vannak úgy általában az életszínvonalra. Szerencsére azonban van egy nagyszerű vívmány, úgy hívják, internet. Ennek segítségével akár egy moszkvai szupermarketben is tehetek egy virtuális sétát. (…) Meg akartam nézni, hogy milyenek a bevásárlóközpontok üres polcai. Nézzük, hogy mit találtam. Spoiler következik: rengeteg áru, a világ sok tájáról – Indiából Braziliából, Kínából, és még több hazai termék. (…) Szerintem itthon sem tudunk olcsóbban vásárolni. Sőt!

U. i. Nem , ez itt nem orosz propaganda. Egy egyszerű hazugság leleplezése. Ennyi erővel az újságíró, meg a magát megnevezni nem óhajtó magas rangú EU-s tisztviselő meg EU-s szakértők vehették volna a fáradságot, és a szankciók tényleges hatásáról is írhattak volna. Én nagyon kíváncsi lettem volna egy ilyen írásra.” – írta Szabó József.

Szabó József a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen (Nemzetközi Tanulmányok) szerzett diplomát. Történészi kutatásai a Felvidéken is jól ismertek, többek között a Pozsonyligetfalu mellett a 2. világháború után történt tömeggyilkosságokkal kapcsolatban. Diplomataként évekig dolgozott a pozsonyi magyar nagykövetségen is. Az orosz-ukrán konfliktust közösségi oldalán a kezdetektől fogva figyeli és kommentálja, mindig a források feltüntetésével!

Forrás: