balettHogy kislányos hisztiben és kényszeres elhatárolódási rohamokban kontinensbajnokok vagyunk, azt Szávay István jobbikos országgyűlési képviselő dunaszerdahelyi jelenése megfelelően szemléltette. Még el se hangzott az ámen a megnyitó végén, máris elhatárolódott mindenki, aki ennek szükségét érezte és provokációt kiáltott mindenki, akinek ez érdekében állt. Miközben egészen pikáns alkalmi szövetségek is köttettek Szávay akciója miatt.

Délvidéki testvéreink ennél valamivel elegánsabban menedzselték e súlyos válsághelyzetet. A jobbikos képviselő ugyanis ezúttal nem hajlott arra, hogy megfogadja a magyar külügyminiszter, a szlovák miniszterelnök, házelnök (stb.) a felvidéki magyarok köztársaságielnök-jelöltje, valamint a Szlovák Nemzeti Párt elnökének egybehangzó tanácsát és nemhogy nem zárta be szerdahelyi irodáját, hanem újat nyitott. No, nem Fel-, hanem Délvidéken. Az irodanyitó az itthonihoz képest szép csendben és rendben le is zajlott: október 29-én, Zentán is horgonyt vetett a magyar országgyűlési képviselő. Délen azonban nemhogy elhatárolódási rohamok nem gerjedtek, hanem a megnyitón részt vett két magyar tömörülés, a Magyar Polgári Szövetség és a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének elnöke is. És ha hiszik, ha nem, mind Rácz Szabó László, mind Csonka Áron megúszták maradandó károsodás – különösen gerincsérülés nélkül…

A helyi tiltakozók és elhatárolódók reakcióideje lényegesen nagyobb volt a felvidékinél – mert természetesen a „hiteles képviselet” itt sem adhatott mást, csak mi lényege. A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) a szerb pártokkal karöltve elítélte az irodanyitást. Ami már csak azért is meglepő, mert azt senkinek eszébe nem jut kifogásolni – hiszen ez a normális – hogy a szerb kormányzó párt is irodát tart fent Bosznia-Hercegovinában. És ez még csak nem is képviselői iroda, hanem meztelen pártiroda (Szávay dunaszerdahelyi és zentai irodáját nem a Jobbik tartja fent, hanem az országgyűlési képviselői keretből finanszírozza a képviselő).

Ez a kettős mérce taszító, de természetesen kitűnő alkalmat teremt a mélyebb megismerésre…

Forrás: Szűcs Dániel, Felvidék.ma

Lásd még a témával kapcsolatban:

Lex Szávay? Lesz Lex Kotleba is?

Újabb szlovák bosszútörvény a láthatáron?

Jobbik-iroda Dunaszerdahelyen