ban_gorilla

Maradunk

Vannak törekvések arra, hogy Kárpát-medencében fennmaradjon a magyar nemzet!

Trianon árnyéka a Felvidéken

„ ... mély kötelesség: szeretni és szolgálni a népet, melyhez nyelv, emlék, jó és rossz sors, s nyelvnél és fajtánál is erősebb kötőanyagok, a...

Magyarországi tiltakozás Forró Krisztián ukrajnai kitiltása ellen

Forró Krisztián, a felvidéki egységes magyar párt, a Szövetség elnöke szerdán életében először ment volna Ukrajnába, de a határon feltartóztatták. A politikus a közösségi...

Halottak napján is élni akarón! / Mács József üzenete a végvárakba

35 éve fejezte be Mács József a Temetőkapu című regényét, amely olyan kérdéseket fogalmazott meg, amelyekre igazán máig nem kaptunk választ, mert a kollektív...

Missa Missio – avagy: misék ideje?

Nem volt kedvem végignézni azt az agóniát szeptemberben, amit az MKP produkált Rimaszombatban, így inkább Inámba mentem el, az üldözött felvidéki magyar papok emlékmiséjére....

Jászói hangulatok és lélekszabadító gondolatok

Visszatekintés a a XXIII.  Mécs László Szabadegyetemre 101 éve viseljük a kollektív bűnösség hamis vádjait, mert megvádoltak az első világháború kirobbantásáért, amit egészen mások és...

Falath Zsuzsanna / Zuzana Falath méltatása

A Magyar Nemzetőrség „Török István” Győr-Moson-Sopron Megyei Szövetség megalakulásának 15. évfordulójára emlékeztek október 9-én Győrben, ahol sor került a „Magyarságért” kitüntetések átadására. A Felvidékről...

A kínlódás véget ér vagy folytatódik? / A felvidéki magyar politika...

A látszólagosan egyesülő három felvidéki magyar politikai szervezet (Magyar Közösség Pártja, Most-Híd, Összefogás) 2021. október 2-ára tűzte ki alakuló kongresszusának időpontját. Éppen ideje, mert...

Kotiers Máriára emlékezünk

A közelmúltban elhunyt Kotiers Máriára egy két évvel ezelőtti interjú – nyomtatásban megjelent a Csallóköz hetilapban, 2019 januárjában  – felelevenítésével emlékezünk. Összefogás és kitartás, ami...

A Pogány Erzsébet-díj elismerésére várják a jelöléseket

A Szövetség a Közös Célokért Pogány Erzsébetnek, a társulás néhai igazgatójának állít emléket a Pogány Erzsébet-díj adományozásával. A díjra olyan személyeket lehet javasolni, akik...

Petőfi és a magyar lélek ünnepe Koltón

Ma pontosan 174 éve annak, hogy Petőfi Sándor és Szendrey Júlia egy nappal a házasságkötésük után, 1848. szeptember 9-én megkezdték hat héten át tartó...